Napjainkra a legtöbb szakmai elismerést már bezsebelte, és Hollywood egyik legkeresettebb filmsztárjának számít. Első generációs bevándorlóként azonban nem vezetett könnyű út a sikerhez.
„Én döntöm el, hogy ki vagyok és én úgy döntöttem, az leszek, akinek születtem: egy elődadó, aki megadja a közönségnek, amit akar."

Az idézet Freddie Mercury, és ezzel együtt a Queen pályafutását bemutató sikerfilmben, a Bohém rapszódiában hangzott el Rami Malek szájából. A rocklegenda megformálása hozta el eddigi karrierjének csúcspontját, de több híres szerepben is láthattuk már alakítani.

Első lépések a csúcsig

Freddie Mercuryhoz hasonlóan ő is első generációs bevándoroló család gyermeke, pontosabban egyiptomi szülőké. Két testvére van, akik mind, hagyományosabb munkakörben helyezkedtek el: ikertestvére tanári, míg nővére orvosi pályára lépett. A szülők örültek volna, hogyha fiuk is stabilabb keresetű szakmát választ magának, de a már akkor nagy színészi álmokat dédelgető Maleket nem tudták eltántorítani.

Színész tanulmányait a Sherman Oaks-i Notre Dame High School-ban végezte el. Többek között ott tanult Rachel Bilson és Taylor Fry is, valamint, a Pókember filmekből is ismert, Kirsten Dunst is rendszeres padtársa volt a közös musical színház, óráikon.

Amíg nem futott be színészként több részmunkaidős állást is elvállalt, például futárként és pincérként is foglalkoztatták. Az ottani munkái során is megállás nélkül kereste a kitörés lehetőségét:

szinte mindenkinek odaadta a fényképes önéletrajzát, aki kicsit is hasonlított egy ügynökre; hátha felkínálnak neki valamilyen szerepet.

Próbálkozásait siker koronázta, hiszen egy epizód erejéig feltűnt a Szívek szállodájában, valamint az Éjszaka a múzeumban című mozifilmben is megformálhatta Ahkmenrah fáraót.

Mindent a sikerért

2015-re már számos sorozatban és egész estés filmben feltűnt, de mégis ebben az évben robbant be igazán a sorozatkedvelők szívébe. A Mr. Robot főszereplőjét megformálva hatalmas hírnévre tett szert világszerte.

A címszereplő srác egy nagyon visszahúzódó, gyenge szociális készségekkel rendelkező informatikai zseni, aki reggelente szürcsöli a reggeli kávéját a munkahelyén, megtartva a kényelmes távolságot kollégáitól – este viszont a sötét szobájában hackerként tevékenykedik.

Malek a szokványostól kicsit eltérő megjelenésével és színészi játékával hajszálpontosan alakítja a drogaddikciókkal küzdő csodagyerek szerepét.

Egy későbbi interjúból kiderült, hogy a felkészülés során a színész minden kábítószert végigpróbált, amit sorozatbeli karaktere is fogyasztott.

Mondataiból észrevehető, hogy minden szerepére igyekszik teljesen ráhangolódni, és a már említett sorozatban Malek így tudta karakterét a legpontosabban átadni a nézőknek.

A kirobbanó szerep

Roger Taylor, Rami Malek és Brian May

Getty Images

A felvétel lassan indul, a díszlet a helyén. Szereplők kisminkelve, jelmezben. Rami Malek magában gyakorolja a szövegét, amikor egyszer csak megjelenik egy hölgy. Szeméből lassú könnycseppek csordultak végig, arcán mégis boldogság sugárzott.

,,Ez az én Freddie-m"

– mondta Mercury nővére kicsit felnevetve, aztán letörölte a meghatottságtól könnybe lábadt szemeit.

Hasonló reakciója volt Brian Maynek, a zenekar gitárosának, amikor meglátta a színészt Mercury hajdani fellépő ruhájában, valamint Fredddy ikonikussá vált bajszával. Elmondása szerint, amikor beszélgettek rendszeresen elfelejtette, hogy nem régi jó barátja áll vele szemben.

Mint már említettük, Rami Malek rettenetesen sok időt fektet bele abba, hogy a megformált személyt a leghitelesebben tudja eljátszani.

A Bohém rapszódiára való felkészüléshez Londonba költözött ahol egy mozgás tanárral napi szinten négy órán át vizsgálták Freddie lépéseit, mimikáját és színpadi jelenlétét. Hogy az énekes és frontember minden személyiségjegyét meg tudja mutatni, a brit akcentus elsajátítására is nagy hangsúlyt fektetett.

Tekintve, hogy az egykori énekes merőben egyedi fogsorral rendelkezett, Maleknek egy protézist kellett használnia minden jelenet felvétele során. Meg kellett tanulnia benne beszélni, és még énekelni is.

„A forgatás végére már annyira megszoktam, hogy meztelennek éreztem magam nélküle"

– nyilatkozta egy későbbi beszélgetésben, amelyben azt is elárulta, hogy a fogsort megtartotta a forgatások után.

Instagram/bohemianrhapsodymovie

És hogy tovább fokozza, azt is megosztotta, hogy mivel tette még egyedibbé az ereklyéjét:

„Feltettem magamnak a kérdést, hogy ha Freddie úgy döntene, hogy megtartja, mit tenne vele? Természetesen a lehető leghivalkodóbb dolgot, szóval kiöntettem aranyból az egészet.".

A napi szinten több órás kutatómunka, a rengeteg gyakorlás és alázatos munka meghozta a gyümölcsét, és Rami Malek 2019-ben elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó aranyszobrot, ezzel pedig elérte azt, amire gyermekkora óta vágyakozott.

Szerző: Prokaj Tamás


A figyelmetekbe ajánljuk