erszényesfarkas
Az erszényesfarkas az 1930-as években kihalt, de most láttak párat ismét. Mondhatni kihaltak, de túlélték.


A Thylacinus cynocephalus, más néven tasmán tigris vagy erszényesfarkas egy ragadozó erszényes emlős volt, ami az 1930-as években halt ki. Akadnak róla videófelvételeink, viszont a vadászatnak és a természetes élőhelyének elpusztulása miatt mostanra már nem fellelhető egyetlen egyed sem belőle. Legalább is ezt hitték eddig, de most úgy tűnik, nem halt még ki teljesen.

Egy ausztrál nő három éve egy hatalmas, számára ismeretlen állatot látott birtokán, de akkor azt hitte, valószínűleg csak képzelődik. Pár nappal ezelőtt aztán férje egy nagy és három kis állatot talált a birtokán, amit jelzett a hatóságoknak. A 6-10 méterről látott állatok a leírása alapján erszényesfarkasok lehettek, a férfi valószínűleg egy nőstény példányt és két kicsinyét láthatta.

A leginkább kutyára emlékeztető állatok egyébként a nevüket annak köszönhetik, hogy farkasokéhoz hasonló a testalkatuk, viszont tigrishez hasonló csíkozás borítja a bundájukat. Színük szürkétől a sárgásbarnáig változó, 2 méter magasra is képesek ugrani, állkapcsukat pedig 120 fokos szögben is ki tudják nyitni. Mozgékony, fürge állatokról van szó. És úgy tűnik, hogy bár évtizedekre eltűntek, teljesen nem pusztultak még ki.

(Forrás: Boing Boing)

A figyelmetekbe ajánljuk