Kép a 2021-es Kékszalagról.
HG Media

A Kékszalagon utolsónak is jó lenni: interjú a tavalyi verseny legkitartóbb csapatával

A Kékszalag nem csak a győztesekről szól: a tavalyi verseny utolsó limitidőn belül befutott hajója a Szelíd volt, mellyel stábunk a célba érkezés előtti percekben készített exkluzív interjút.


A Kékszalagon már-már hagyománnyá vált, hogy az abszolút győztes hajó legénysége a cél előtt nem sokkal bevárja utolsó, limitidőn belül beérkező egységet, akiknek ezután egy üveg pezsgőt is felajánlanak.

Ez tavaly sem történt másként, ugyanis az RSM2 a balatonfüredi célvonalnál köszöntötte a Szelíd legénységét, akik utolsó méterek előtt exkluzív interjút adtak lapunknak.

A Szelíd kormányosa, Reiter Péter mesélt a hajó különlegességeiről, a verseny körülményeiről, a motivációjukról, és a csapat jövőbeli terveiről is.

Az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat 2022. július 14-16 között rendezik meg, a szokásoknak megfelelően a verseny Balatonfüredről indul.

A Hamu és Gyémánt csapata a tavalyi évhez hasonlóan idén is tudósítani fogja az eseményt, mely során beszámolunk a verseny a legfontosabb pillanatairól. Amennyiben szívesen felidéznéd a 2021-es Kékszalag történéseit, a tavalyi élő közvetítésünket ezen linken találod meg.

A figyelmetekbe ajánljuk