Az európai vitorlázás több ezer éves múltra tekint vissza, ami a modern kori regattákat is megalapozta: az első hivatalos versenyeket már 20. század elején megrendezték, azóta pedig többen a kontinens legrangosabb hajós eseményeivé nőtték ki magukat. Köztük van a hajósok egyik ünnepének számító, az először 1934-ben megrendezett balatoni Kékszalag is. Ennek apropóján bemutatjuk azokat a presztízsértékű vitorlásversenyeket a Európából, amelyek a sportág legmagasabb szintjét képviselik.
Barcolana, Trieszti-öböl
Versenyzők az ikonikus Faro della Vittoria alatt.
Tony Anna Mingardi/Awakening/Getty Images
Az 1969 óta Olaszországban megrendezett Barcolana gyorsan behozta a késői indulását, és pár év alatt a világ egyik legnagyobb és legismertebb vitorlásversenyévé vált. A megmérettetés minden vitorlázó számára nyitott, legyen az profi vagy amatőr, így már évtizedek óta több ezer hajó várja a startpisztoly eldördülését a Faro della Vittoria, azaz a trieszti világítótorony alatt – ezzel szemben az első Barcolana mindössze 51 hajóval startolt.
A minden év október második vasárnapján rendezett egyhetes tengeri verseny útvonala viszonylag rövid: a Trieszti-öbölben 14-15 tengeri mérföldet (kb. 26-28 kilométert) kell megtenni, de a változó időjárási körülmények miatt még ez a táv is gyakran kihívást jelent a vitorlázóknak.
A Barcolana 2017-ben lépett a legnagyobbak közé: ekkor nevezett először több mint kétezer hajó (2101), majd az 50. versenyen, 2018-ban már 2689 versenyző sorakozott a rajtvonalnál, amivel Guinness-rekordot döntött, és világ legnagyobb vitorlásversenyévé lépett elő.
Bol d'Or Mirabaud, Genfi-tó
Az Alpok vonulataival körülölelt Bol d’Or minden évben több száz vitorlást vonz.
Getty Images/Guenter Fischer
A Genfi-tavon rendezett Bol d’Or, az európai regatták ékkövének számít a vitorlások között. A világ egyik legnagyobb tókerülő versenye az Alpok látványos vonulatai között zajlik, nem véletlen, hogy a Föld minden szegletéből érkeznek versenyzők a megmérettetésre – amatőrök és profik egyaránt.
A Bol d'Or a Genfi-tó teljes területét lefedi, a vitorlázók a genfi kikötőből indulnak, majd a tó keleti csücskéig, Le Bouveret-ig hajóznak, hogy aztán visszatérjenek a kiindulási ponthoz. Az útvonal mintegy 123 kilométer (66,5 tengeri mérföld) hosszú, és mivel a tó mikroklímája akár pillanatok alatt is megváltozhat, még a nagy létszámban megjelenő sztárvitorlázóknak is gyakran nehézségeket okoz a versenytáv.
Története egészen 1939-ig nyúlik vissza, azóta pedig egy komplett fesztivállá nőtte ki magát: a versenyt számos kísérőrendezvény, koncertek, kiállítások és gasztronómiai események színesítik. A Genfi-tó partján fekvő települések – mint Genf, Lausanne vagy Montreux – különleges programokkal készülnek, így a hajókat több ezren követik élőben a partról.
Centomiglia, Garda-tó
A Centomiglia talán az egyik legnépszerűbb külföldi verseny a magyar vitorlázók között.
Shutterstock
A Barcolana mellett Olaszország másik nagy múltú vitorlásversenye a Garda-tavon rendezett Centomiglia (magyarul: „száz mérföld"). A Circolo Vela Gargnano vitorlás klub által megrendezett regatta először 1951-ben startolt, akkor mindössze 17 hajó állt a rajtvonalhoz, de az évek alatt ez a szám gyors növekedésbe kezdett: ma már évente több száz vitorlázó érkezik Olaszország legnagyobb tavához.
A nagyjából 100 kilométeres távra 24 óra áll rendelkezésre, a versenyzők Bogliacóból rajtolnak, és a leggyorsabbak akár 8 óra alatt is teljesíthetik az útvonalat – de sokan a teljes napot vízen töltik. A Centomigliát már hazai vitorlázóknak is sikerült bevenni: a Raffica Sailing Team 2011-ben a viadal történetében első magyar egységként vihette haza az aranyérmet.
Rund um, Boden-tó
Az esti rajt miatt a Rund um Európa egyik legkülönlegesebb tókerülő versenye.
Karl-Josef Hildenbrand/picture alliance/ Getty Images
A Rund um az egyik legrégibb és legnevesebb vitorlás eseménye nemcsak Németországban, de egész Európában: az először 1951-ben rendezett vitorlásverseny a Boden-tó körül zajlik, amely három ország – Németország, Ausztria és Svájc – határain terül el, így igazi nemzetközi rendezvényről van szó.
A Rund um különlegessége, hogy a hajók a reggeli órák helyett este rajtolnak, így a versenytávot éjszaka, sötétben teljesíti a mezőny. A regatta Lindau városából indul, a gyorsabb hajóknak a Lindau-Romanshorn-Eichhorn-Überlingen-Lindau szakaszt kell teljesíteni, a lassabbak viszont már Eichhornnál visszafordulnak Lindau felé.
A nagyjából 100 kilométeres versenytáv magában foglalja a tó különböző szigeteinek megkerülését is – mint például a Mainau és Reichenau szigeteit –, ami igazi kihívást jelent a résztvevőknek, hiszen sötétben kell elnavigálni a vitorlásokat a célvonalig. Nem véletlen, hogy a verseny vonzza a vitorlás világ hírességeit, például Németország háromszoros olimpiai bajnokát, Jochen Schümannt, aki többször is részt vett már az eseményen.
Kékszalag, Balaton
Cofidis Sailing Team
A Hungária Yacht Club az 1933-as megalakulását követő évben már elindította az első Kékszalag-versenyt, amelyen osztálytól és nagyságtól független bárki részt vehetett. Az első versenyen mindössze 21 hajó szállt vízre, ma már a nevezők száma gyakran az 500-at is meghaladja. A Balatonon rendezett regatta hosszú ideje Európa egyik legrangosabb eseménye, nem mellesleg: egyike a kontinens négy leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenyének.
A légvonalban 155 kilométeres versenytávot a vitorlások kezdetben időkorlátozás nélkül tehették meg, de ma már 48 óra alatt kell teljesíteni a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalat. Érdekesség, hogy még az időkorlátozás előtt a leghosszabb Kékszalag-győztes 40 óráig vitorlázott 1953-ban a gyenge szél miatt. Ezzel szemben az egészen friss Kékszalag-rekord tavaly történt: a Fifty-Fifty az 5 óra 3 perc 56 másodperces menetidejével abszolút rekordot állított fel, két órával megjavítva a 2022-ben megfutott 7 óra 13 perc 21 másodperces idejét.
A Kékszalag történelmi hagyománya, hogy a versenyt mindig azon a júliusi hétvégén rendezik, ami a legközelebb van a holdtöltéhez, hogy az éjszaka is vízen lévő hajósokat a telihold segítse a navigálásban – az idei dátum július 18-20. közöttre esik.
(x)