A BTS-nek sikerült, ami K-pop előadónak vagy zenekarnak még soha. Új számuk a leghallgatottabb dal volt múlt héten az USA-ban.


A Gangnam Style sikere óta egyre nagyobb sikere van a dél-koreai előadóknak és formációknak szerte a világon, ugyanakkor még Psy gigaslágere is csak az USA legfontosabb slágerlistájának, a Billboard Hot100-nak a második helyéig jutott. Most a BTS megtörte a jeget.

Új, első angol nyelvű daluk, a Dynamite rögtön a lista első helyén nyitott, az elmúlt három év legtöbb digitális eladását produkálva első hetében. 33,9 millióan streamelték az Egyesült Államokban egy hét alatt, 300 ezren pedig meg is vásárolták a dalt.

További rekord, hogy az elmúlt 57 év alatt ez az egyetlen ázsiai dal, ami az Egyesült Államokban a slágerlista csúcsára jutott, viszont az az első valaha, ami rögtön első helyen nyitott. Történelmi sikerről van szó.

A hét tagú fiúbandának egyébként már régóta érett az amerikai slágerlista csúcsa. A Fake Love című számuk 2018-ban a tizedik helyig jutott, a tavalyi, Halsey-val közös Boy With Luv a nyolcadik helyig küzdötte magát, míg a márciusban kijött On című slágerük a dobogóról éppen csak lemaradva a negyedik helyig jutott. Ez a tizenkettedik daluk, ami az Egyesült Államok 100 leghallgatottabb számát rangsoroló listára került, méghozzá három év alatt, ugyanis a 2017-es DNA volt az első ilyen – számol be róla a Billboard.

A k-pop egyre növekvő népszerűségének pedig korántsem ez lesz a csúcsa, jövő héten ugyanis meglehet a következő dél-koreai listavezető is akár a BLACKPINK révén, akiknek Selena Gomezzel közös Ice Cream című száma könnyen az első helyen debütálhat, hála az igen komoly reklámkampánynak, amit a dal kapott. Ajánljuk figyelmedbe a hét legérdekesebb zenei megjelenéseit taglaló cikkünket, amiben mi is ajánlottuk a dalt.

Friss

Végre többet tudunk arról, hogy mit fog játszani a Juventus Pirlóval

A Juventus kispadjáról váratlanul kinevezett játékoslegenda még csak most kapta meg edzői licencét. Szakdolgozatából végre tudunk következtetni, mit várhatunk tőle taktikailag.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk