jeff bezos

Szeretne több időt szentelni más projektjeinek és úgy érzi, most jött el az ideális alkalom a váltáshoz.


Pontos időt ugyan nem közölnek, de 2021 harmadik negyedévétől, vagy valamikor ősztől leköszön az Amazon vezérigazgatói pozíciójáról Jeff Bezos, a cég alapítója. Ugyanakkor nem távozik teljesen a vállalat vezetőségéből, ugyanis továbbra is tagja marad az igazgatótanácsnak. Ugyanakkor a mostanihoz képest sokkal kevésbé lesz aktív az Amazon mindennapi ügyeit illetően.

Ugyanakkor közleményében jelezte, hogy nem arról van szó, hogy visszavonul. Szimplán régóta szeretett volna több időt szánni egyéb projektjeinek, mint a jótékonysági szervezetei, a Blue Origin és a The Washington Post, amire nem volt lehetősége a világ egyik legnagyobb vállalatának vezérigazgatójaként. Mint írta, az Amazon most van a csúcson, így ideálisnak látja az időzítést, hogy változásokat eszközöljenek.

Utódja Andy Jassy lesz, aki az Amazon Web Services vezérigazgatója 2016 óta, de a cég kötelékeiben van már 2003 óta. Mivel az AWS az Amazon legnagyobb ága, így a döntés teljesen magától értetődő, hisz Jassy követi Bezost a vezetők rangsorában. Az ő részlege szállította az Amazon tavalyi összbevételének picit több, mint felét, 47%-os növekedést produkálva a 2019-es évhez képest.

(Forrás: Engadget)


A figyelmetekbe ajánljuk