Három megszólaló, három történet – ezért szeretjük a Rosaliát (x)

Három megszólaló, három történet – ezért szeretjük a Rosaliát (x)

Idén ünnepli 10. születésnapját Budapest kedvenc nyárköszöntő fesztiválja, a Rosalia. Ebből az alkalomból kérdeztünk meg három, a fesztivál életében fontos szereplőt. De vajon, mi a közös a SPAR Magyarország, a Gál Szőlőbirtok és a Varsányi Pincészet Rosaliához fűződő kapcsolatában? A beszélgetésekből kiderül.


SPAR Magyarország: Heiszler Gabriella, ügyvezető igazgató

Ott voltatok a legeslegelső Rosalián kiállítóként, majd idén, a tizedik születésnap alkalmából a rendezvény szakmai főtámogatói is lettetek. Miért választottátok ezt a fesztivált?

A SPAR a korábbi a Rosalia Fesztiválokon is szívesen vett részt kiállítóként, és mivel különösen szeretjük a magyar borokat, ezért úgy döntöttünk, hogy idén többet szeretnénk tenni és nagy örömmel vállaltuk el a rendezvény szakmai főtámogatását. Már évtizedek óta a hazai borok és különösen a magyar borászatok mellett állunk, üzlethálózatunkban több mint 99 százalékban magyar tételeket forgalmazunk.

Egy igazi, szerethető lokálpatrióta termékről beszélünk, mindenki kedveli a saját környékéről, vagy hazánk más régióiból származó borokat. A SPAR számára különösen fontosak a minőségi hazai borok és a hazai borkultúra népszerűsítése – ennek biztosít kiváló alkalmat az idei jubileumi rendezvény. A fesztivált szervező Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft-vel való kapcsolatunk, együttműködésünk mintegy 15 évre már tekint vissza. Célunk, hogy stabil támogatóként mellettük álljunk.

Szeretném megemlíteni, hogy a SPAR a 30. és a Rosalia Rosé és Pezsgő Liget a 10. születésnapjának méltó megünneplésére a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. és a SPAR Magyarország egy egyedi rosé bort mutat be. A vállalat nyílt pályázati felhívását követően borszakértők, vásárlók és a SPAR kollégái választották ki közel 60 pályázat közül a díjnyertes bort, a móri Paulus Molnár Borház által, a merlot és pinot noir házasításával készített Rosalia rosét. A könnyed, fiatalos és nyárias bor a rendezvényen csak a SPAR standján kóstolható meg, valamint június közepétől már elérhető a SPAR és INTERSPAR áruházak polcain is.

Azért választottuk a Rosalia Rosé és Pezsgő Ligetet, mert nekünk fontos, hogy növekedjen itthon a magyar borok kedveltsége és ezáltal erősödjenek a hazai borászok. Hiszünk abban, hogy a támogatásunkkal jobb és egyedibb lesz a nyári rendezvény is.

Paulus Rosalia

Talabér Géza/VinCE Magazin

Gál Szőlőbirtok és Pincészet: Gálné Dignisz Éva

Ha Dúzsi Tamás a „Rosékirály", akkor Gálné Dignisz Éva a „Rosékirálynő" – állítják sokan. Ami – ismerve a boraitok minőségét, és az elmúlt években besöpört díjakat – egyáltalán nem tűnik túlzásnak. Idén egy viszonylag új termékkel, az Anna Rosa gyöngyöző roséval megnyertétek a kategória legjobb borának járó Champion díjat a VinAgorán. Ez a tétel is kóstolható lesz a Rosalián? Mivel készültök még?

Nagyon megtisztelő az állításotok, illetve többek véleménye a roséinkról. Erre azt szoktam mondani, hogy az országban rengeteg kiváló rosé készül különböző stílusokban. A miénkről – legalábbis, aki szereti a borainkat – általában azt mondják, hogy a sok rosébor közül az illatáról, ízéről és gyümölcsösségéről lehet megismerni. Szerintem a legfontosabb a szüreti időpont, az egészséges szőlő és a precíz borkészítési technológia.

Facebook/@galpinceszet

Anna Rosa 2020 új gyöngyözőborunkból ez a 2. évjárat, ami készült. Természetesen ott lesz a Rosálián, sőt még a Liget Bora választásra is beneveztük. Érdekessége, hogy unokánk, Zsuzsi lányunk kislányáról kapta a nevét, mert az első, 2019-es évjáratot pont 2020. május 29.-én palackoztuk, amikor ő született.

A gyöngyözőbor projekt elsősorban fiamhoz kötődik, mert Csabi szerette volna a (szőlészet, növényvédelem) mellett a buborékok világát is kipróbálni.

Ezen kívül, természetesen viszünk ki még két rosét, kékfrankosból és pinot noirból, valamint az Anna Rosa párját a fehér gyöngyözőnket, a Jóbarátot is. A többi meglepetés lesz.

Varsányi Pincészet

Az Egri Borvidéken, azon belül is Verpeléten található borászatnak bőven van mivel büszkélkednie. A nemzetközi és hazai díjakon, az innovatív megoldásokon és természetesen magukon a borokon túl már az is komoly büszkeségre adhat okot, hogy a pincészet három évtizede folyamatosan fejlődik.

Az alapító, Varsányi Lajos mindössze 2 hektárral vágott neki a nagy kalandnak, ma pedig már a gyerekei vezetésével 85 hektáron gazdálkodnak. Bár fajsúlyos nagyágyúk találhatók a vörösboraik soraiban, nem érdemes könnyelműen hozzáállni a könnyedebb boraikhoz sem. Pláne tavasszal illetve nyáron.

A szívünk csücske a rosé

– vallja büszkén a pincészet vezetője, az alapító lánya, Varsányi Katalin.

Teljesen el tud varázsolni az illatával, a könnyedségével, de még a színével is. Egy rendkívül játékos fajta. Fröccsben, vagy könnyű ételek kísérőjeként, bárhogyan is, de egyértelműen a nyár itala.

A rózsaszín borral elért eredményeik lenyűgözőek: rangos francia és lengyel borversenyeken szerzett arany- és ezüstérmek sorakoznak Varsányiék polcain. Idehaza pedig sok más elismerés mellett az Egri Borvidék Legjobb Roséja díjat is kiérdemelték. Továbbá a Rosaliára látogatók szavazatai alapján cabernet sauvignon roséjukkal már kétszer nyerték el a Liget Bora – vagyis a Rosalia kedvenc roséja – címet.

És hogy mivel készülnek Varsányiék a Rosaliára? Rengeteg játékkal, ajándékkal, meglepetéssel! Aki a helyszínen, a standjuknál beregisztrál a varsanyibor.hu weboldalra, megnyerheti az egyik Varsányi borcsomagot. „A Rosalia első napján, pénteken izgalmas és ingyenes borbemutatóval készülünk, ahol a legfrissebb és legizgalmasabb tételeink kerülnek bemutatásra. Nagyon várjuk már, hogy személyesen találkozzunk a borkedvelőkkel, a Varsányi borok rajongóival, akiknek kedves, apró meglepetésekkel készül a pincészet."

A figyelmetekbe ajánljuk