Ennek legfőbb okát a globális felmelegedésben, a népesség növekedésében, illetve a túlfogyasztásban kell keresni.


Miközben lassan tízmilliárd ember fog élni egy olyan bolygón, ahol a következő harminc évben több élelmiszert kell megtermelni, mint eddig az egész emberi történelem során, már jelenleg is közel kétmilliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez naponta. Szintén elgondolkodtató, hogy a statisztikák szerint napjainkban tíz emberből hétnek nincs a lakásában vezetékes víz.

Az ENSZ becslései szerint 2025-re 1,8 milliárd ember él majd vízhiányos területeken. A közhiedelemmel szemben ez a válság nem csak a fejlődő országok problémája, hiszen már kezd mindenkire kihatni.

Fokváros például az első olyan nagyváros, amely kilátásba helyezte a vízszolgáltatás határozatlan idejű szüneteltetését, de tíz éven belül, ha nem változtatják meg gyökeresen a vízfogyasztási szokásaikat, Sao Paulo, Mexikóváros, Melbourne, Peking, Tokió, Isztambul vagy az európai országok közül Barcelona is könnyen erre a sorsa juthatnak.

Az ENSZ, felismerve ennek fontosságát, 1992-ben a Rio de Janeiró-i konferencián nyilvánította március 22-ét a víz világnapjává, így azóta szerte a világban ezen a napon ünnepeljük a földi élet egyik alapvető meghatározóját. Mindenesetre, miközben napjainkban a tiszta ivóvíz kérdése egyre fontosabbá válik, az ásványvizekről – bár évről évre növekszik a piacuk és egyre többet fogyasztunk belőlük – kevesebb szó esik.

A természetes ásványvizek és a forrásvizek már az ókori rómaiaktól kezdve Európa kulturális örökségének fontos részét képezik, és tisztaságuk miatt évszázadok óta élvezik és elismerik ezeket a fogyasztók. A feljegyzések szerint a palackozott víz története 1621-ben kezdődött, amikor az Egyesült Királyságban a Holy Wellnél sor került az első palackozásra.

Szintén az elsők között palackoztak és hoztak forgalomba ásványvizeket a belgiumi Spából, a francia Vichyből, az olasz Ferrarelléből és a német Apollinarisból. Az 1800-as évektől kezdve Európában és a tengerentúlon is egyre népszerűbbek lettek a palackozott vizek: egyrészt mert a módosabbak körében a termálüdülőhelyek divatos célpontokká váltak, másrészt mivel az ásványvizekről úgy tartották, hogy gyógyító és terápiás hatásúak. Emiatt a palackozott vizeket 1900-ig gyakran gyógyszerként értékesítették a gyógyszertárakban. Az első áttörést az üvegkészítés technológiájának fejlesztése hozta meg az ásványvizek palackozása terén, aminek köszönhetően 1856-ra már hétmillió üveggel adtak el évente. A második világháború végére már egyre szélesebb körben árusították, például élelmiszerboltokban, de közben a kávézókban és éttermekben is kezdték felszolgálni italként. A '70-es években a PVC, majd a '80-as években a PET-palack megjelenése gyökeresen forradalmasította a gyártást, melynek következményeként az ásványvíz széles körben vált elérhetővé a piacon.

Csak érdekességképpen: bár a PET-palackok jó néhány éve még a környezetre tett káros hatásaik miatt kerültek reflektorfénybe, mára az európai piacon forgalomba hozott PET-palackok 60%-át már összegyűjtik újrahasznosítás céljából. Az életmód változásai, a fenntarthatóság előtérbe kerülése, a növekvő urbanizáció és életszínvonal, az egyre nagyobb gépjárműhasználat, a tudatosabb táplálkozás terjedése, illetve az ásványvízcégek reklámkampányai mind-mind hozzájárultak a lendületes térhódításához.

A teljes cikk a VinCe Magazin márciusi számában olvasható.

A figyelmetekbe ajánljuk