Az Ikea francia ágát bíróságra viszik kémkedés vádjával

Emellett perre vitték több volt vezető beosztású emberét is, meg néhány rendőrt korrupció vádjával. A vádak szerint a cég magánnyomozókkal figyeltette dolgozóit és olykor beosztottjait is.


Bíróság elé viszik az Ikea francia ágát annak több vezetőjével és az ügyben érintett rendőrökkel együtt, a vádlottak között van például a volt vezérigazgató Stefan Vanoverbeke is. Az egész ügy kiszivárgó belső levelezéssel indult, amiből kiderült, hogy a cég rendőrségi adatbázisok alapján információt szerzett illegálisan a dolgozóiról és vásárlóiról egyaránt.

Éppen rendőröket is vádolnak azzal, hogy bizalmas információt adtak át a cégnek állampolgárokról, megsértve azok jogait. Emellett a cég egykori kockázatkezelési osztályának vezetője 600 ezer eurót, vagyis nagyjából 219 millió forintnyi összeget fizetett magánnyomozóknak az évek során, hogy kémkedjenek a megszerzett rendőrségi adatokból nyert névsorokon szereplő emberek után.

A bíróság a 2009 és 2012 közötti időszakot vizsgálja, de az ügyészség szerint ez a gyakorlat már egy évtizeddel korábban elkezdődött. Kémkedés miatt egyébként két szakszervezet is visszaélést jelentett a cég ellen. Az anyavállalat rögtön kirúgott 4 vezető beosztású embert a francia leágazásától, továbbá új céges szabályokat is bevezetett a további hasonló esetek megelőzése érdekében.

a cég ennek ellenére egy 3,75 millió eurós büntetésre számíthat az ügy során, ami viszont a korábbi vezetőit illeti, ők szabadságvesztést is kaphatnak. Némelyik vád 10 év börtönt is érhet azoknak, akikről bizonyítja a bíróság, hogy aktívan részt vettek a kémkedésben, számol be róla a BBC.


A figyelmetekbe ajánljuk