Ennyi volt: 70 év után megszűnik az IKEA katalógusa
Photo by billow926 on Unsplash

Ennyi volt: 70 év után megszűnik az IKEA katalógusa

Az első katalógust még a vállalat tulajdonosa és alapítója állította össze saját kezűleg


A megváltozott médiafogyasztási szokások és vásárlói magatartás miatt már egyre kevesebben olvasták az IKEA nyomtatott katalógusát. Ennek következményeképp az IKEA 70 évvel az első példány megjelenése után megszünteti a kiadványt, és nagyobb hangsúlyt fektetnek a digitális tartalmakra.

Konrad Grüss, az Inter IKEA Systems B.V. ügyvezető igazgatója közleményben így indokolta a döntést:

„Az IKEA katalógus mind a vásárlók, mind a munkatársak számára egy olyan kiadványt jelentett, amely az évek során sok-sok érzelmet, emléket és örömöt hozott. 70 éven keresztül az egyik legegyedibb és legikonikusabb termékünk volt, emberek milliárdjait inspirálva a világ minden táján. Új fejezetet nyitni a kedvenc katalógusunk után, valójában egy természetes folyamat része, hisz a fogyasztói magatartás és a médiafogyasztási szokások megváltoztak. Annak érdekében, hogy elérjük az emberek többségét, és kapcsolatba kerüljünk velük, új eszközökkel juttatjuk el hozzájuk inspiráló lakberendezési megoldásainkat."

Szauter Zsolt, az IKEA Magyarország marketingvezetője pontos számokat is közölt, amitől a lépés érthetővé válik.

Míg 2017-ben a cseh-magyar-szlovák régióban 3,8 millió katalógust osztottak ki, 2020 augusztusában már csak 350 000 volt.

Ugyanakkor a közleményből az is kiderül, hogy az IKEA kiskereskedelmi forgalma 45%-al nőtt globálisan és az IKEA.com látogatottsága megközelítette a 4 milliárdot is – ebben az időben indította el a vállalat az új applikációját is.

Íme öt érdekes tény az IKEA katalógusáról:

  • Az első IKEA katalógust 1951-ben a vállalat tulajdonosa és alapítója, Ingvar Kamprad állította össze: az első katalógus címlapján az MK fülesfotel látható, barna kárpitozással. A katalógust 285 000 példányban nyomtatták ki és Dél-Svédországban terjesztették. 68 oldal. Svéd nyelvű.
  • Az első online kiadást 1998-ban adták ki, IKEA at the office címmel. Kizárólag üzleti bútorokat tartalmazott ez a különkiadás. Ekkoriban tervezték a katalógus online megjelenését is, de a technológiai nehézségek miatt ezt elhalasztják.
  • Végül 2000-ben megjelent a nyomtatott verzió mellett az IKEA katalógus digitális formája is.
  • 2001-ben Svédországban és Dániában az IKEA történetében először indul be az e-kereskedelem.
  • 2016: Az IKEA katalógus csúcskorszaka volt, 200 millió példányban terjesztették 69 verzióban, 32 nyelven és több mint 50 piacon.


A figyelmetekbe ajánljuk