stan lee animáció
Youtube/Aron Fromm

Így legalizálta volna a káromkodást Stan Lee

Kevesen tudnak olyan lelkesen a káromkodás mellett kampányolni, mint Stan Lee.


A képregények atyja és a Marvel univerzum alkotója Stan Lee már több mint két éve hunyt el. Az előbb említettek mellett azonban volt még egy legendás tulajdonsága: kiváló humora is közismert volt.

Stan Lee egyik mottójává vált „excelsior" felkiáltás, ami egy ősi szóból ered, nehezen is lehet lefordítani, nagyjából azt jelenti, hogy felfelé, előre a nagyobb dicsőség felé.

Ennek köszönhetően született meg az a hangfelvétel is, amit Aron Fromm vett fel, aki egy évtizedig volt Lee hangmérnöke. A szinkronmunkán Lee feladata csupán annyi lett volna, hogy felvegyék az „excelsior" felkiáltását, de ehelyett hosszan és szenvedélyesen kezdett el a káromkodás „legalizálása" mellett szónokolni.

Pontosabban a közismert angol F-betűs csúnya szó mellett.

Ehhez a hangfelvételhez készítettek most egy aranyos animációt, és Lee komoly érveket hoz fel: igeként, főnévként, melléknévként is lehet használni, és nincs olyan mondat, ahová ne lehetne beilleszteni az F-betűs szót. Sőt, még mozgalmat is indítana a legalizálása érdekében. A videó végén pedig természetesen felcsendül Stan Lee híres mottója is.

A bájos felvétel Fromm elmondása szerint az egyik legkedvesebb emléke a két éve elhunyt Stan Lee-ről.

A figyelmetekbe ajánljuk