idősek

Magyarországon jelenleg a teljes társadalom mintegy harmadát teszik ki az 55 évesek és a felettiek, de 2050-re ez az arány már nálunk is 40% felett lesz.


id\u0151sek

unsplash/Siarhei Plashchynski

Az elöregedő társadalom gyorsuló trendenciáját mutatja, hogy 1990-ben a medián életkor még csak kicsivel haladta meg a 35 évet itthon, ez 2050-re pedig 48 körülire emelkedik.

90,5 millió fő volt a 65 éves vagy annál idősebb állampolgárok száma az Európai Unióban 2019 elején. Ez a szám a teljes lakosságának mintegy ötödét (20,3 százalék) teszi ki — írta meg a Portfolio az Európai BizottságAgeing Europe című kiadványa alapján.

Az elkövetkező időszakban az EU-n belül elérheti a 129,8 millió főt az idősek száma, mellyel arányuk a populáción belül közel egyharmadra növekszik 2050-re (29,4%-át teszik majd ki a teljes lakosságnak). Magyarországon jelenleg a teljes társadalom mintegy harmadát teszik ki az 55 és a feletti életkorúak, de közel harminc éven belül ez az arány már nálunk is 40 százalék felett lesz.

Az Idősödő Európa című tanulmány kiemeli, hogy ez annak köszönhető, hogy az életkörülmények jelentősen javultak az elmúlt évtizedekben, amiben benne van a szociális háló, fejlettebb egyészségügy, egészséges életmódra való odafigyelés, kiemelkedőbb életkörülmények, kétkezi munka helyett felsőfokú végzettséget igénylő munkavégzés. A másik nagyon fontos tény, hogy a szülések száma visszaesett, és a várható szülés ideje is egyre inkább kitolódik az európai nőknél.

Úgy tűnik hosszú távon az idősek száma növekedni fog, a munkakorúak számához képest egyre nagyobb arányban lesznek képviselve, így a potenciális számú munkaerő aki gondoskodni képes az idősekről nagyobb terhet vesz a vállára az államháztartástól. Így várható hogy a nyugdíjkorhatár változni fog, és a nyugdíjellátás alacsonyabb mértékű lesz — mutat rá az európai tanulmány.

Az elöregedő társadalom gyorsuló trendjét mutatja, hogy 1990-ben a medián életkor még csak kicsivel haladta meg a 35 évet itthon, ez 30 év alatt 43-44-re nőtt, 2050-re pedig 48 körülire emelkedik — teszik hozzá.

A figyelmetekbe ajánljuk