Öt tárgy, amely az élet körforgására hívja fel a figyelmünket

Életünket folyamatos körfogás jellemzi: az éjszakákat nappalok váltják, pont ugyanúgy, ahogy a télből egyszer csak nyár lesz. Ebben élünk, ehhez szoktunk hozzá, mégis meglepő, amikor életünk legapróbb részletei is ezzel szembesítenek minket. Ebben a cikkben pontosan ezért öt olyan tárgyat mutatunk be, melyek az állandó és megállíthatatlan változásra hívják fel a figyelmünket.



​A napfényt imitáló ébresztőóra

Lexon

Szeretnél a miami napfényre kelni? Ha a válasz igen – miért is lenne más – a Lexon napfényt imitáló ébresztőóráját neked találták ki. A készülék fokozatosan szimulálja a napfelkeltét, amit több mint hat természetes hanggal egészíthetünk ki. A világítást érintésvezérléssel állíthatjuk be, a nehezen kelőknek pedig természetesen elérhető a szundi funkció is.

Ár: 27 ezer HUF

Táska szabászati bőrhulladékból

etsy.com

A környezetszennyező iparok képzeletbeli listájának élmezőnyében évek óta jelen vannak a divatszakmák, szerencsére azonban elindult egy tendencia, mely során a különböző márkák próbálják olyan módszerekkel előállítani termékeiket, melyek ügyelnek a természet épségére. Ezek a konszernek általában a környezet körforgását használják fel, vagyis olyan anyagokkal és eszközökkel dolgoznak, melyek alapesetben a kukában végeznék. Ilyen például a MIMIKRIDesign bőrmaradékokból készült táskája is, ami kiváló minőségű, autó- és kárpitgyártásból visszamaradt szabászati bőrhulladékból készül. Ez a dizájntáska kizárólag megrendelésre készül, előállítása nagyjából 3-6 hetet vesz igénybe. Praktikus és funkcionális, mégis látványos és fenntartható eljárással készült.

Ár: 110 ezer HUF

Retro locsolókanna újragondolva

Krate

Bizonyára mindannyian emlékszünk nagymamáink oly' sokszor használt öntözőkannáira. Bár hiába kerestük évekig a hasonló darabokat – ha csak nem örököltük meg a nagyi darabját –, sok esélyünk nem volt, hogy hasonló kannánk legyen. Legalábbis eddig: a Ferm Living által piacra dobott és némileg újragondolt termék ugyanis tökéletesen megidézi a nyolcvanas, kilencvenes évek retro hangulatát. Gömb alakja két liter vizet tud tárolni, karizmatikus fogantyúja és részletei pedig szobrászati megjelenést adnak neki, ami miatt jól látható helyet érdemel.

Ár: 27,9 ezer HUF

Az újratölthető dezodor

Myro

Szintén környezetromboló hatásuk miatt csappant meg a különböző kozmetikumok és kemikáliák reputációja az elmúlt időszakban, ebben a szektorban is találunk azonban olyan márkákat, melyek felismerték hibáikat, és ennek megfelelően készítik termékeiket. A különböző dezodorok legnagyobb hibája például, hogy ha kifogynak – egyéb lehetőségek híján –, általában a kukában végzik. De mi történik akkor, ha egy termék újratölthető? Létezik ugyanis ilyen. A MYRO természetbarát dezodorja 24 órán át véd minket az izzadástól, használata pedig nem is lehetne egyszerűbb: amikor elhasználtuk a tartóban található terméket, csak tegyük bele a következőt – ezzel 50%-kal csökkenthetjük a műanyagok felhasználását.

A műanyaghulladékból előállított sámli

finnishdesignshop.com

A Normann Copenhagen Bit zsámolya egy különleges, többfunkciós bútordarab, amely ülőhelyként, kisebb méretű asztalként, valamint virág- és növénytartóként is funkcionál. A Simon Legald által tervezett zsámoly újrahasznosított műanyagból készült, a gyártási folyamat során használt színes műanyagdarabok pedig minden egyes bútordarabnak egyedi megjelenést kölcsönöznek.

Ár: 63 ezer HUF

A figyelmetekbe ajánljuk