harley bicaj

Bemutatták a Harley-Davidson első elektromos kerékpárját

Közel sem így ismertük meg a motorkerékpár-gyártó céget, de kreatívan visszahozták a Harley több mint száz éves szellemét.

Nagyjából egy éve jelentette be a Harley-Davidson, hogy a közeljövőben elkészítik az első elektromos kerékpárjukat, amire egészen mostanáig kellett várni – megérte. A Harley egy lenyűgöző e-kerékpárt mutatott be, ami már 2021 márciusában forgalomba áll. Az új gyártmány a Serial 1 Cycle nevet kapta.

A Serial 1 név a „Serial Number One" -ra utal, ami a Harley-Davidson legrégebbi, 1903-ban épült motorjának a beceneve. Nem véletlen, hogy a mostani bicaj is fehér gumikkal, bőrnyereggel és fogantyúval, valamint karcsú fekete vázzal büszkélkedhet: akárcsak az első prototípus.

A gyártó nem közölt egyelőre részletesebb információkat a kerékpár szerkezetéről, ezért a Verge cikkében is csupán találgatnak. Csak a képek alapján a Serial 1 középhajtású motorral, szíjhajtó rendszerrel vázba integrált akkumulátorral, vázba épített fényszóróval és hátsó lámpákkal, illetve bőrüléssel rendelkezik.

Az biztos, hogy bár nagyon elegánsnak és különlegesnek tűnik a Harley első elektromos bicaja, lesznek azért riválisok. Az Egyesült Államokban az elektromos kerékpárok értékesítése a koronavírus járvány kezdete óta robbanásszerűen növekszik. Tavaly az USA mintegy 270 000 e-biciklit importált, idén várhatóan valahol 500 000 és 600 000 között fog a szám mozogni.

Ráadásul egyre több autómárka is igyekszik betörni a piacra: a BMW már gyártott elektromos kerékpárokat és motorokat is, az Audi elektromos hegyi mountain bike-ot csinált, a Mercedes-Benz pedig bemutatta az elektromos rollerét is.

A figyelmetekbe ajánljuk