Gyerekek terveznek álomautókat a Rolls-Royce-nak
Rolls-Royce

Gyerekek terveznek álomautókat a Rolls-Royce-nak

Melyik kisrác ne álmodozott volna arról, hogy valósággá váljanak azok az autók, amelyeket nagy műgonddal kiötlött és papírra vetett? Ha csak számítógépes grafikák erejéig is, de a Rolls-Royce most valóra váltja a gyerekálmokat.


A patinás angol autómárka a koronavírus-járvány kitörésekor indította el az aprócska dizájnereknek szóló versenyét, amelynek legfőbb célja az volt, hogy a világ minden táján elfoglaltságot nyújtson a gyermekek számára.

Vattacukor-mobil és méhsejtmintás kerekek 

Rolls-Royce

A kezdeményezés óriási sikernek bizonyult, a rengeteg jelentkező miatt többször is kitolták a határidőket. Végül több mint 5000 pályamunka érkezett a világ 80 országában élő gyerekektől. Közülük választották ki a szűkített listán szereplő 220 tervet. A végső győztest és a legjobb barátait egy sofőrös Rolls-Royce viszi majd iskolába az első tanítási napon.

A brit gyártó kifejezetten bátorította a gyerekeket, hogy a saját álomautójukat rajzolják meg, és nem csak a külső dizájn, de a felszereltségek és a tartozékok szempontjából is. A Rolls-Royce tervezői néhány ötletből már számítógépes grafikát készítettek. Az ötéves Lucie egy óriási vattacukor-mobilt álmodott meg, míg a 8 éves Megan a természetbe vágyó állattartók négykerekűjét rajzolta meg: a hosszú, kék színű roadster méhsejtmintás kerekeket, pókhálót idéző kormányt és katicabogár-mintájú hátsó részt kapott, a márka híres logója, a Spirit of Ecstasy helyére pedig egy pillangó került.

A figyelmetekbe ajánljuk