pezsgő kitöltése

Soha nem ittunk még annyi pezsgőt, mint 2021-ben

Történelmi csúcsot értek el a pezsgőeladások tavaly, jócskán meghaladva a korábbi, 2019-ben felállított rekordot. A csúcs a világjárványhoz kapcsolódó korlátozások feloldásának köszönhető, ami az export felfutásához vezetett.

A francia gyártók már tavaly jelezték, hogy eladási rekordra számítanak, a közelmúltban azonban a pontos adatok is napvilágot láttak – írja a Haszon a Business Insider alapján.

A pezsgőeladások világszinten meghaladta az 5,7 milliárd dollárt 2021-ben, ami 14 százalékkal túlszárnyalja a korábbi csúcstartó évet.

Az export tavaly elérte a 80 millió, 0,75 literes palackot, ami 37 százalékkal több, mint 2020-ban, de 15 százalékkal felülmúlja a 2019-es eredményeket is.

Franciaországban az eladások 25 százalékkal nőttek a 2020-as évhez képest, 2019-hez hasonlóan 140 millió palackot értékesítettek az országban.

Jelenleg az Egyesült Államok számít a pezsgő legnagyobb exportpiacának, az ide irányuló eladások 31 százalékkal nőttek 2019-hez viszonyítva. Ez 34 millió palackot jelent, ami abszolút rekordnak számít – írja a lap.

A tendencia nem meglepő: az USA piaca az elmúlt 10 évben folyamatosan növekedett leszámítva a 2020-as évet, amikor lényegében leállt a piac.

A nagy-britanniai export 7 százalékkal, 29 millió palackra, míg a németországi 28 százalékkal, 15 millióra palackra növekedett. Őket követte Ausztrália 12 millió eladott palackkal, ami 53 százalékos növekedést jelent 2019-hez képest.

Jean-Marie Barillere a Union des Maisons de Champagne elnöke szerint az otthoni pezsgőzés a kulcs: otthon ugyanis olcsóbb pezsgőt inni, mint egy étteremben, ráadásul az internet révén könnyen beszerezhető.

A jó hír kellett már a piacnak: tavaly rengeteg termelő panaszkodott a szőlőültetvényeken pusztító fagy és penészgomba-támadások miatt, amelyek az elmúlt 40 év legrosszabb termését eredményezték.

A kínálat csökkenése azonban nem befolyásolhatja a pezsgők elérhetőségét, ugyanis a termelők jellemzően korábbi évek terméseiből alkotják meg az új készleteket.


A figyelmetekbe ajánljuk