A matcha diadala és dilemmája: hogyan lett szertartásból tömegital, és miért fenntarthatatlan ez?

A matcha a 2010-es évek elején kezdett egyre ismertebbé válni a nyugati világban, 2015 környékén pedig a social médiába is berobbant, először a milleniálok, később a Z generációsok között – mindkét korcsoport közismerten nyitott a növényi alapú étkezésre, a természetes összetevőkre és úgy általában az egészséges életmódra. Kezdetben a matcha-alapú italok (amelyek közül messze a legnépszerűbb a matcha latte), később pedig már a különböző matchás édességek (palacsinták, sütemények, jégkrémek) is megjelentek az Instagram-posztokban és YouTube-videókban. A hívószó az „egészséges alternatíva” volt: egyre több híresség és influenszer pozícionálta a matchát a kávé kíméletesebb alternatívájaként (köztük Kourtney Kardashian és Gwyneth Paltrow). Persze az élénkzöld szín is sokat nyomott a latba  – ami amúgy önmagában is az egészségesség, a superfood-jelleg benyomását keltheti. A matcha kifejezetten esztétikus, egy átlátszó elviteles pohárban felszolgált matcha latte vagy jeges matcha-mangó-maracuja pedig sokak számára ma már legalább annyira értelmezhető laza kiegészítőként, mint italként.

Bár a terület további kutatásokat igényel, arról már most konszenzus született a tudományos közösségben, hogy a matcha rendszeres fogyasztása jótékony hatással lehet az emberi szervezetre. A benne található antioxidánsok csökkenthetik a gyulladást, az epigallokatechin-3-gallát (EGCG) nevű vegyület pedig javíthatja a szív- és érrendszer egészségét. Emellett magas L-teanin-tartalma a koffeinnel közösen olyan fókuszált, mégis nyugodt állapotot és hosszan tartó éberséget idézhet elő, amit sokan kíméletesebbnek tartanak a kávé hatásánál. 

A trend stabilan terjedt egészen 2020-ig, amikor a járvány miatt otthon maradni kényszerült tömegek ismerkedtek meg vele egy csapásra, leginkább TikTok-videók formájában – olyanok is, akik előtte teázóban, kávézóban nem nagyon találkoztak vele. A járvány alatt még népszerűbb lett a többi természetes koffeinforrásnál egészségesebbnek és különlegesebbnek tartott zöld tea, és mire újranyitottak a vendéglátóhelyek, a matcha már végleg a hétköznapjaink részévé vált. Ezt csak tetézte a járvány után tapasztalt gazdasági válság, ami Japánban a jen gyengülését, ezáltal a turizmus fellendülését hozta magával: az ország még mindig sokkal elérhetőbb úti cél, mint 2019 előtt volt, így a jellegzetes helyi termékek, köztük a matcha iránti kereslet is az egekben van.

Azt, hogy az ital hétköznapi alapvetéssé és egyben a popkultúra részévé vált, jól mutatja a thatgirl és a slowlife hashtagek összefonódása a #matchával, vagy épp az, hogy a tavalyi brat summer apropóján több kávézóban megjelent a brat matcha (vagy nemes egyszerűséggel: bratcha) is.

Nem nagy titok, hogy a matcha eredetileg nem erről szól. Története Kínában, a Tang-dinasztia idején, a 10. században kezdődött: ekkor őrölték le először a ma is ismert teafajták alapanyagául szolgáló Camellia sinensis leveleit. Az így kapott por a kezdetleges feldolgozás miatt csak nagyon távolról hasonlított a mai matchára, viszont már ekkor is felhabosított italként fogyasztották. Japánba a 12. században, egy buddhista szerzetesnek köszönhetően jutott el a tradíció, és Kínával ellentétben – ahol a módszer hosszú-hosszú időre feledésbe merült, a helyét pedig a szálas tea vette át – gyökeret eresztett. A japán teatermesztők a 16. századra fejlesztették ki a ma is meghatározó árnyékolásos technikát: ennek lényege, hogy a teacserjéket szüret előtt 3-4 héten át elzárják a közvetlen napfénytől, így több koffein, L-teanin és klorofill termelődik a levelekben – a matcha jótékony hatásai mellett a komplex, umamis íz és az élénkzöld szín is nagyrészt ezeknek tudható be. A teapor hamarosan az ország zen buddhista szerzetesei és elöljárói által gyakorolt teaszertartás központi elemévé vált, ami köré jól meghatározott rituálé épült.

Ebből a hagyományból fakad, hogy az igazán jó minőségű (vagyis szertartási, angol nevén ceremonial grade) matcha Japánban jellemzően még ma is egy különleges alkalmakra tartogatott, odafigyeléssel elkészített és fogyasztott ital, amihez se tejet, se cukrot nem szokás adni. A legmagasabb kategóriába tartozó matchát ugyanis kézzel szedik, majd nagyon alacsony kapacitású kőmalmokban őrlik meg – egy malom óránként 30–40 gramm tea feldolgozására képes. Azt, hogy Japánban az átlagemberhez is eljuthasson a zöld teapor, az úgynevezett kulináris, főzési célú (angolul culinary grade) matcha megjelenése tette lehetővé. Az első alacsonyabb minőségű matchák a második világháború utáni iparosodás idején, a tömegtermelés beindulásának köszönhetően jelentek meg, de igazán népszerűek csak az 1990-es évek végére lettek, leginkább édességek formájában – ekkoriban jelent meg például az ikonikus matchás Kit Kat is. Egyben ez a kategória tette lehetővé azt is, hogy a matcha latte elinduljon világhódító útján. Első ránézésre tehát egészen egyszerűnek tűnhet a fogyasztók élete: 

Csakhogy a közösségi média sokszor ezt is felülírja. Ahogy Balogh Ágnes, a kiotói székhelyű Sazen Tea ügyvezető igazgatója a New York Times-nak megjegyezte: az interneten terjedő tanácsok miatt egyre többen fogyasztják napi szinten, jellemzően latte formájában a legmagasabb minőségű matchát a sokkal könnyebben, gyorsabban és olcsóbban előállítható (és kifejezetten erre a célra kitalált) kulináris változat helyett – ez pedig hatalmas terhet ró a kézműves termesztőkre.

Japán mezőgazdasági minisztériuma szerint az ország matchatermelése majdnem megháromszorozódott 2010 és 2023 között – lényegében azért, hogy képes legyen kielégíteni a tengerentúli igényeket. Ez papíron nem hangzik rosszul, a teljes képhez azonban az is hozzátartozik, hogy a Global Japanese Tea Association szerint 2000 és 2020 között az összes (tehát nem csak matchára szakosodott) japán teafarmer négyötöde hagyta ott a szakmát. A két statisztika együtt arra utal, hogy egy szűkülő réteg próbál meg kapacitásnöveléssel, korszerűsítéssel és egyéb eszközökkel egyre több és több matchát előállítani, miközben folyamatosan csökken azoknak a száma, akik teával (vagy úgy általában mezőgazdasággal) foglalkoznak.

Az „egyéb eszközök” között kulcsfontosságú a Kínából importált tealevél. Az, hogy egyre kevésbé egyértelmű a japán matchaexport stabilitása, az egyéb tényezők mellett az alacsony tenchatermésnek tudható be, vagyis a kiszámíthatatlan időjárás és az egyre gyakoribb hőhullámok miatt egész egyszerűen nincs elegendő matcha-alapanyag. Az akár 20-30%-os termésvisszaesés áthidalására néhányak számára már évek óta bevett gyakorlat az átcímkézés: a kommerszebb japán cégek bizony van, hogy kínai zöld teát porítanak, majd az elkészült termékre felragasztják a Made in Japan címkét. Ez eleve csak az alacsonyabb minőségű termékeknél jöhet szóba – egy matchás csokinál vagy fagyinál még az is belefér, hogy kimaradjon a termesztési folyamat talán legfontosabb lépése, a szüret előtti 3–4 hetes árnyékolás. Egy ceremóniális matchánál ugyanakkor ez már elképzelhetetlen, így érthető a logika, amely mentén egyre többen tesznek prémium matchát a lattéjukba – csakhogy ez még nem oldja fel a problémát.

Annak, hogy a kézműves japán termelők egyre kevésbé bírják az iramot, már most is tetten érhetőek a jelei: van olyan budapesti, prémium ázsiai teákkal foglalkozó szaküzlet, ahol idén 30-50%-kal emelkednek a matchaárak a beszerzési költségek miatt. A teaboltok világszerte igyekeznek biztosítani a zavartalan matchaellátást, ehhez viszont kénytelenek ők is a korábbinál magasabb árat fizetni – vagy éppen Japánon kívüli termelők után nézni.

Bár a matcha először valóban Kínában jelent meg, az országban 2000 előtt nem igazán beszélhettünk modern értelemben vett matchatermesztésről. Húsz évvel ezelőtt a kínai matcha a teakedvelők körében valóságos szitokszónak számított: az árnyékolás hiányából adódó fakóbb, már-már sárga szín és a gyengébb, kevésbé kifinomult íz mellett az igazán komoly problémát a magas rovarölőszer- és ólomtartalom jelentette. Ennek a matcha esetében azért van különösen nagy jelentősége, mert a szálas teával ellentétben nemcsak egy forrázatot iszunk, hanem a teljes tealevelet elfogyasztjuk, vagyis a levelekben található káros anyagok közvetlenül bejutnak a szervezetünkbe. Szerencsére ma már minden olyan tea, amit hivatalos csatornákon keresztül importálnak az Európai Unióba, nagyon alapos átvizsgáláson megy keresztül, érkezzen akár Japánból, akár Kínából. Ráadásul a kínai matcha az elmúlt években hihetetlen fejlődésen ment keresztül: Guizhou tartományban, a Fanjing-hegy lábánál működik a világ legnagyobb egybefüggő matchagyára 4000 tonnás éves kapacitással. Minden jel arra utal, hogy egyre jobb minőségű matcha készül itt, amit elsősorban exportra szánnak (némileg paradox módon rengeteget szállítanak belőle például Japánba), és ami már rövid távon is enyhítheti a globális matchahiányt. Emellett Dél-Koreában és Tajvanon is termesztenek matchát, így attól nem kell félnünk, hogy kedvenc zöld teánk egyszer csak eltűnik a polcokról – csak könnyen lehet, hogy nem Japánból érkezik majd, és nem lesz ugyanolyan az íze.