Nincs több német kolbász – távoznak a húsos ételek a berlini egyetemekről

Nincs több német kolbász – távoznak a húsos ételek a berlini egyetemekről

Az egyetemi menzákon eddig nagyjából 30-50 % arányban volt a vegetáriánus menü, de sok diák kérése miatt, ezen radikálisan változtattak.

Az elmúlt években radikálisan változik a világ étkezéskultúrája. Ezt a trendet már a Burger King is elkezdte követni, amely megnyitotta első teljesen húsmentes éttermét Németországban. De ennél is merészebbet húzott a három Michelin-csillaggal is rendelkező, világ legjobb éttermének tartott Eleven Madison Park, ahol úgy döntöttek, hogy semmilyen hússal készült étel nem lesz az étlapon.

Most négy berlini étterem húzott egy merészet: ezentúl az összes, 34 menzájukon lénygében száműzik a húsos ételeket a menüről. A The Guardian cikke szerint ez nagyjából 5,6 millió diákot érint egy 2019-es felmérés alapján.

Ugyanebben az évben az is kiderült, hogy közülük 13,5 százalék mondta magát vegánnak, 33 százalékuk pedig vegetáriánusnak – érdekesség, hogy a német lakosság körében a vegánok aránya nagyjából 1,6 százalék.

Az egyetemek a döntést a klímavédelem mellett a diákok kérései miatt hozták meg.

Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a felszolgált ételek 68 százaléka vegán, 28 százaléka vegeteránius fogásokból tevődik össze, 2 százalékban pedig halas ételek is lesznek. Húsos menü pedig mindössze egy darab lesz, helyettük pedig tészta paradicsommal és sajttal, tönkölybúza grillezett édesburgonyával, cékla és szezámmag bőséges választéka közül lehet válogatni.


A figyelmetekbe ajánljuk