mandulás süti

Valamiért kevesen használják ezt a fűszert, pedig csodát tesz a süteményekkel

Könnyen beszerezhető, mégis kevesen használják – pedig minden süteményt feldobhatunk vele.

Hosszú ideig a vanília uralkodott, ha aromákról, ízesítésekről volt szó: mindenhol ott volt a süteményektől kezdve, a csokifalatkákon át egészen a testápolókig. A trend azonban kezd megváltozni, és úgy tűnik, komoly vetélytársa akadt, mivel a címért bejelentkezett a mandulakivonat is, hogy átírja az eddig bevált recepteket – írja a Vince a Life Hacker cikke alapján.

Amíg a vaníliakivonatot lényegében arra „tervezték”, hogy a háttérben meglapuljon, addig mandulakivonat az ízek középpontjába kívánkozik.

Ez is érdekelhet: 5 tojáshelyettesítő, amit akár már ma is használhatsz – és még spórolhatsz is

Shutterstock

Édes, kicsit cseresznyés aroma jellemzi némi malátás, karamellás jeggyel. Mindeközben nincsen meg benne az a kesernyés beütés, amit a valódi mandulához szoktunk társítani.

Érdemes kísérletezni a vanília mandulakivonatra cserélésével, akár a megszokott sütemény receptekben is. Ha elsőre ez túl bátornak tűnő lépés, kipróbálható, hogy a szokásos vaníliakivonat adag felét helyettesítjük mandulakivonattal – adott tanácsot a Vince.

A mandulakivonat minden édes recepthez remekül illik.

Sőt, még néhány sóshoz is: a sós aprósüteményekhez, kalácsokhoz és kiflikhez is jól illik.

Már egy fél teáskanálnyi feldobja a süteményeket, a megszokott receptek is teljesen új értelmezést nyernek. Nem beszélve a vendégekről, akik minden bizonnyal kérdezősködni fognak, hogy milyen titkos összetevő került az ételekbe idén.

Mikhez használhatjuk? 

A diós vagy egyéb magvas süteményekhez különösen jól illik a mandulakivonat, legyen szó pekándiós mogyorós kekszről, vagy dióba forgatott lekváros pignoli sütiről. A hatás olyan, mintha az adott diónak egy különleges koncentrátuma adódott volna a recepthez.

Emellett bátran kipróbálható muffinokhoz, pudingokhoz, habcsókokhoz, cukormázakhoz vagy palacsintához is.

Illata kellemesen átjárja a gyümölcsös édességeket is, különösen a pitéket vagy a gyümölcskenyereket. A magallergiában szenvedőknek érdemes odafigyelni, mert a legtöbb mandulakivonat mandulaolajból készült. Jó hír viszont, hogy lehet találni mandulatartalom nélküli aromát is a boltok polcain. Erről legegyszerűbben a csomagoláson vagy a gyártó oldalán tudunk megbizonyosodni.


A figyelmetekbe ajánljuk