egészségtelen étel
Shutterstock

Lusták és buták leszünk, ha egészségtelenül étkezünk

A vizsgálatban ugyan nem embereken kísérleteztek, de a kutatók szerint hasonló lehet a helyzet nálunk is.

A magas zsírtartalmú ételek mindössze 9 nap alatt csökkenthetik az intelligenciát: egy kutatás szerint a kognitív teljesítmény 20 százalékkal csökkenhet bő egy hét alatt – mutatja be az eredményeket a PsyBlog.

A vizsgálatban a kutatók patkányokon kísérleteztek, és az emberek által fogyasztott, „klasszikus" egészségtelen ételekkel egyenértékű étrendet etettek velük.

Kilenc nap elteltével nemcsak a kognitív teljesítményük romlott, hanem a fizikai teljesítményük is 50 százalékkal csökkent.

Azt találtuk, hogy amikor a patkányok a szokásos alacsony zsírtartalmú takarmányról magas zsírtartalmú étrendre váltottak, meglepően gyorsan csökkent a fizikai teljesítményük. Mindössze kilenc nap elteltével már csak 50 százalékkal voltak képesek olyan messzire futni a futópadon, mint azok, akik továbbra is az alacsony zsírtartalmú takarmányon maradtak

– mondta Andrew Murray, a tanulmány vezető szerzője.

A következtetések egy olyan patkányokon végzett vizsgálatból származnak, akiket kezdetben standard, alacsony zsírtartalmú étrenddel etettek, majd a fél csoportot magas zsírtartalmú étrendre állították át.

Murray azt is elmondta, hogy ezek a diéták hogyan fordíthatók le arra, amit az emberek esznek:

A standard takarmány esetében a kalóriák 7,5 százaléka zsírból származik. Ez egy kifejezetten alacsony zsírtartalmú étrend, olyan, mintha az emberek csak müzlit ennének. A magas zsírtartalmú étrend, amelyben a kalóriák 55 százaléka zsírból származik, soknak hangzik, de emberi mércével mérve valójában nem rendkívül magas: egy általános junk food étrend hasonlít hozzá.

Az eredmények azt mutatták, hogy kilenc nap elteltével a magas zsírtartalmú diétával etetett patkányok 20 százalékkal több hibát követtek el, amikor megtanultak tájékozódni egy labirintusban, emellett 50 százalékkal kevesebbet futottak.

A kutatók azt is megállapították, hogy a patkányok szíve megnagyobbodott a megnövekedett erőfeszítéstől.

A tanulmány szerint az eredmények azt mutatják, hogy a magas zsírtartalmú táplálkozás még rövid időn keresztül is jelentős mértékben befolyásolja a génexpressziót, az anyagcserét és a fizikai teljesítményt.


A figyelmetekbe ajánljuk