A munka közbeni fütyürészés egyesek számára nem csak unaloműzés vagy pótcselekvés. Több mint 80 kultúrában használják az anyanyelvük fütyült formáját, hogy nagy távolságokon keresztül is képesek legyenek egymással kommunikálni. Egy multidiszciplináris tudóscsoport pedig úgy véli, hogy e fütyülő nyelvek modellként szolgálhatnak annak megvilágítására, hogy miképp kódolódhat az információ a delfinek füttykommunikációjában.
Érvelésüket a Frontiers in Psychology című folyóiratban megjelent új tanulmányukban fejtették ki.
A fütyülő emberi beszéd többnyire olyan helyeken fejlődött ki, ahol az emberek zord terepen, például hegyekben vagy sűrű erdőkben élnek, mivel a hangok sokkal messzebbre terjednek, mint a közönséges beszéd vagy akár a kiabálás. Bár ezek a fütyülő nyelvek régiónként és kultúránként változnak, az alapelv ugyanaz: az emberek a szavakat szótagról szótagra egyszerűsítik le fütyülő dallamokká.
A képzett fütyülők elképesztő mennyiségű információt képesek megérteni. A fütyült török nyelvben például a közönséges fütyült mondatokat az esetek akár 90 százalékában megértik.
Ez a képesség, hogy a fütyült beszédből jelentést tudunk kinyerni, vonzotta a nyelvészeket és más kutatókat, akiket érdekel annak a bonyolult kérdésnek a vizsgálata, hogy az emberi agy hogyan dolgozza fel, sőt, hogyan hozza létre a nyelvet.
Az a gondolat, hogy az emberi füttyös beszéd az emlősök, például a palackorrú delfinek kommunikációjának modellje is lehet, először az 1960-as években merült fel René-Guy Busnel francia kutató munkájával, aki úttörő szerepet játszott ezen nyelvek tanulmányozásában.
A közelmúltban Busnel néhány korábbi munkatársa összefogott, hogy feltárja a palackorrú delfinek és az emberek közötti lehetséges szinergiát, amelyeknek a testmérethez viszonyított legnagyobb agyuk van a bolygón.
Bár az emberek és a delfinek másképp adnak ki hangokat és másképp közvetítenek információt, az emberi sípoló nyelvek struktúrája és jellemzői betekintést nyújthatnak abba, hogy a palackorrú delfinek hogyan kódolják az összetett információkat "
– kezdte Dr. Diana Reiss, az amerikai Hunter College pszichológiaprofesszora, akinek kutatásai a delfinek és más cetfélék megismerésére és kommunikációjának megértésére összpontosítanak.
A vezető szerző, Dr. Julien Meyer, a francia nemzeti kutatóközpont (CNRS) Gipsa Laboratóriumának nyelvésze a következő példát hozta fel:
Az, hogy egy hallgató képes-e dekódolni az emberi nyelvet vagy a fütyült beszédet, a hallgató nyelvi kompetenciáján múlik, például a fonémák, azaz a hangok azon egységének megértésén, amely megkülönbözteti az egyik szót a másiktól. A szonogramoknak nevezett hangok képeit azonban nem mindig szegmentálják az emberi fütyült beszédben az ezen egységek közötti csendek"
Ezzel szemben a delfinek és más fütyülő fajok füttykommunikációját dekódolni próbáló tudósok gyakran a füttyök közötti néma intervallumok alapján kategorizálják a füttyöket. Más szóval, a kutatóknak talán újra kell gondolniuk, hogyan kategorizálják a fütyülő állatok kommunikációját annak alapján, hogy a szonogramok mit árulnak el arról, hogy az emberi fütyülő beszédben miképp közvetítik strukturálisan az információt.
