Meteoritok, hüllők, vagy épp egy felrobbant csillaghajó ─ néha különös dolgok pottyannak le az égből. Cikkünkben öt érdekességet szedtünk össze.


1. Zöld tűzgolyó

Egy fényes, zöld meteor röppent át az égen idén novemberben az ausztráliai Tasmania déli partvidékén. Az Investigator nevű kutatóhajó, amelyet az ausztrál nemzeti tudományos ügynökség, a CSIRO üzemeltet, lefényképezte a tűzgolyót, amikor az áthaladt a Föld légkörén.

2. A SpaceX csillaghajója

A SpaceX Starship nevű programja során egy SN8 nevű prototípust indítottak el. A hajó a tervek szerint haladt, a leszállást leszámítva. A prototípus a SpaceX texasi Boca Chica létesítményéből szállt fel, és nagyjából 12,5 kilométert tett meg. A jármű ezután elkezdett leereszkedni a földre, ám ez túl gyorsan történt és lángra lobbant. A robbanás 6 perccel és 42 másodperccel az indulás után következett be.

​3. Egy michigani meteorit, amely szerves vegyületeket tartalmazott

Ausztrálián kívül az Amerikai Egyesült Államok-beli Michiganbe is érkezett meteorit, amely egy befagyott tóba csapódott. Az űrkőzet alapos elemzését követően a tudósok bejelentették, hogy a meteorit több ezer évvel ezelőtt keletkezett szerves vegyületek ezreit tartalmazta. A vegyületek a Naprendszerünk kezdeteire nyúlnak vissza. A fiatal Földre zuhant meteoritok hasonló molekulákat hordozhattak. A meteorok szerves vegyületei beépülhettek a primitív mikrobákba, emiatt a michigani meteor tanulmányozása bepillantást engedhet bolygónk korai életébe.

​4. Iguánák

Amikor a hőmérséklet 4 Celsius fok alá esik Florida déli részén, a helyi meteorológiai szolgálat a következőt jelzi: "Hűvös hőmérséklet várható a hüllők hullásának megnövekedett esélyével". Hűvös idő esetén ugyanis a fák tetején lógó leguánok már nem tudnak megtapadni az ágakon. Az anyagcseréjük lelassulásával a gyíkok megmerevednek, a földre hullanak és holtnak tűnnek. Amint felmelegszik az időjárás, visszamásznak a fákra.

​5. A dínókat elpusztító aszteroida

A dinoszauruszokat elpusztító aszteroidáról sokat hallhattunk már, ám azt nem mindenki tudja, hogy a horizonttal 60 fokos szöget zárt be, és emiatt körülbelül háromszor annyi ként és szén-dioxidot szórt a légkörbe, mint amennyit egy normális becsapódás során tudott volna. A felszabaduló gáz globális klímaváltozást váltott ki, és elpusztította a Földi élet 75 százalékát.

via Sciencealert

Friss

Napindító gondolat – 06.23.

Szerda reggel Brigitte Bardot gondolatait idézzük, aki fényképekben rejlő erőre hívja fel a figyelmünket.
TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Steven Spielberg a Netflixre fog filmeket gyártani

Pár éve még nagy kritikusa volt annak, hogy a Netflix filmjei jelölhetők legyenek Oscarra, most akár segíthet is nekik Oscart nyerni.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Egy fellépés erejéig újból összeállt a Backstreet Boys és az 'N Sync fele

A Pride hónap alkalmából lépett fel a Backstreet Boys.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk