hajabusza-2
Wikimedia

Földet ért a japánok 4,6 milliárd éves aszteroida-kőzetmintája

A Hajabusza-2 űrszonda több mint egy évet töltött a Ryugu nevű aszteroida vizsgálatával, mielőtt visszatért volna a Földre.

Ahogy megközelítette bolygónkat, 220 ezer kilométeres magasságban a kapszula sikeresen levált az űrszondáról. Ezután az űrszonda új irányt vett:

útnak indul egy másik, a Földhöz közeledő, 1998KY26 jelű aszteroidához, amelyet a tervek szerint tíz év múlva ér el.

A misszió Twitter-oldalán vasárnap jelentették be, hogy szombaton tökéletes állapotban megtalálták a kapszulát.

Nap közben felvételek készültek arról, hogy egy vakító tűzgolyó hasít át az égen az ausztráliai Coober Pedy város fölött. A másodpercenként 11 kilométeres sebességgel száguldó eszköz a talajtól 10 ezer méterre nyitotta ki ejtőernyőit. A kapszula ezután fényjeleket kezdett kibocsátani, hogy helyzetét közölje. Végül a Woomera település melletti hatalmas katonai területen ért földet. A japán kutatók helikopterrel indultak a keresésére, de csak napfelkelte után tudták azonosítani a pontos helyét.

Az óriási érdeklődéssel várt kapszula kétféle talajmintát szállított: egy olyat, amely a Ryugu aszteroida felszínéről származik és egy másikat, amelyet az aszteroida felszíne alól vett. A kutatókat elsősorban ez utóbbiak érdeklik, mert ezeket nem érték az űrből érkező sugárzás és egyéb környezeti tényezők hatásai.


Josikava Makoto, a Hajabusza-2 misszió egy másik projektvezetője elmondta:

a tudósokat elsősorban a 4,6 milliárd éves talajmintában lévő szerves anyagok elemzése hozza lázba.

(BBC / MTI)

A figyelmetekbe ajánljuk