Wakanda világában merül el jobban majd, akárcsak a Chadwick Boseman nélküli folytatás.


Ötéves szerződést kötött egymással a Disney és a Proximity Media. Utóbbi a Fekete Párduc és a Creed rendezőjének, Ryan Cooglernek a produkciós cége, vagyis szorosabbra fűzi kapcsolatát a stúdió a filmessel. Ennek pedig első jele, hogy a szerződés értelmében Coogler fejleszteni fog a Disney+ számára egy Fekete Párduc spinoff sorozatot.

Az egyelőre cím nélküli széria az afrofuturisztikus Wakandában fog játszódni, amit a filmben is láttunk. A sorozat a tervek szerint tovább bővíti majd a fiktív ország univerzumát, további érdekes szegmenseit bemutatva. A Marvel-filmekben Wakanda egy olyan ország, ami elrejtette kincseit a világ elől, aminek köszönhetően az imperializmus is elkerülte.

Ennek köszönhetően egy sajátos, izolált kultúra jött létre, megspékelve némi mágikus fémmel, a vibrániummal, amiből Amerika Kapitány pajzsa is készült. Az ország államformája a demokratikus monarchia, az ország vezetője pedig egyben a Fekete Párduc is, megkapva minden extra képességet, ami ezzel jár.

Egyébként a tervek szerint jövő nyáron érkezik a Fekete Párduc 2, ami szintén tovább bővíti majd Wakanda világát. Mint bejelentették ugyanis, nem keresnek új színészt Chadwick Boseman karakteréhez, szimplán kiírják valahogyan a történetből, ugyanis eredetileg is az volt a terv, hogy a folytatás jobban elmerül majd az ország kultúrájában és egyéb, eddig még nem látott részeiben.

(Forrás: Polygon)


A figyelmetekbe ajánljuk