Csillagok.

Csillagközi robbanás: elképzelhető, hogy egy új fekete lyuk született

A tudósok egy fekete lyuk – vagy esetleg egy neutroncsillag – születésének lehettek tanúi.


2018-ban a csillagászok egy rejtélyes jelet észleltek, amely mintegy 200 millió fényév távolságból érkezett. Először azt hitték, hogy egy szupernóva, de sokkal fényesebb és gyorsabb volt, mint bármely korábbi robbanás.

Az esemény – amely később a „tehén" becenevet kapta –, évekig fejtörést okozott a szakembereknek – egészen mostanáig.

Az MIT tudósokból álló csapata visszakövette a szokatlan villanást egészen a forrásáig, és valami rendkívül érdekes dologra bukkantak: nagy energiájú röntgenimpulzusok millióit találták, amelyek szabályos időközönként, 4,4 ezredmásodpercenként villantak fel.

A csillagászok összeszedték a számokat, és megállapították, hogy a felvillanásokat kibocsátó objektum legfeljebb 1000 kilométer széles, tömege pedig kevesebb mint 800-szorosa a Nap tömegének – vagyis nem elég nagy ahhoz, hogy egy kifejlett fekete lyuk legyen.

Valószínűleg egy kompakt objektum születését fedeztük fel egy szupernóvában"

– mondta Dheeraj Pasham, az MIT kutatója és a Nature Astronomy című folyóiratban a héten megjelent tanulmány vezető szerzője közleményében.

A másik lehetőség az, hogy „a tehén" egy szupernóva volt, amely egy neutroncsillag – egy haldokló csillag rendkívül kompakt maradványa – létrejöttéhez vezetett.

Ez a robbanás azonban sokkal erősebb volt, mint amire számítani lehetett.

Az energia mennyisége nagyságrendekkel több volt, mint egy tipikus magösszeomlásos szupernóva esetében. A kérdés az volt, hogy mi hozhatta létre ezt a további energiaforrást. Ez normális szupernóvákban is előfordul, de eddig még nem láttunk ilyet, mert ez egy olyan rendetlen folyamat. Úgy gondoljuk, hogy ez az új bizonyíték megnyitja a lehetőséget a bébi fekete lyukak vagy bébi neutroncsillagok megtalálására

–folytatta.

Pasham és csapata most azt vizsgálja, hogy a szupernóva során születhetett-e egy apró fekete lyuk.

A felfedezés átírhatja az univerzum megértésének módját, és talán a kompakt égitestek egy teljesen új osztályának felfedezéséhez vezethet.

Forrás: Futurism

A figyelmetekbe ajánljuk