Hétfő hajnalban, 91 éves korában elhunyt a világhírű zeneszerző-karmester. Öt évvel ezelőtt római rezidenciáján látogattuk meg – az ekkor készült interjúból és fotókból mutatunk most részleteket.
Az Oscar-díjas zeneszerző egy római kórházban hunyt el hétfő hajnalban, miután szerencsétlenül elesett – írja a La Repubblica olasz napilap online felületén.
Hatvanéves zeneszerzői pályafutását ünnepelte a „The 60 Years of Music" nemzetközi turné keretében 2016-ban Ennio Morricone, amelynek keretében Budapestre is ellátogatott. A nagyszabású budapesti koncertet megelőzően, 2015 szeptemberében római rezidenciájában fotóztuk és készítettünk interjút a világhírű olasz zeneszerzővel. Vagyis ahogy ő szerette, a maestróval. Ezt a látogatást felidézve emlékezünk most rá.
„Az enteriőr művészileg nem inspirál, az alkotás belső folyamat”
„Az engem körülvevő otthoni enteriőr művészileg egyáltalán nem inspirál, az alkotás belső folyamat, mely egyedi benyomásokból, késztetésből fakad" – jelentette ki Ennio Morricone, majd a pazar nappaliból nyíló számos ajtó egyike felé mutatott, az alkotóstúdióra, ahova valóban csak a legközelebbi bizalmasainak engedett bebocsátást. A mester ritkán fogadott látogatókat, rövid időre mégis bepillantást nyerhettünk római rezidenciája, a négyszintes Palazzo Muti Bussi titkaiba.
A XVI. századi itáliai barokk épület maga az élő történelem, az épület alapjai antik római romokon nyugszanak. Itt élt Ennio Morricone, akinek otthona – csakúgy, mint zenéi – nagyvonalú, emelkedett és drámai stílusú.
Az orientalista tárgyakkal ékesített rezidencia azonban nélkülöz minden szentimentalizmust, a zongora például nem része az alkotói folyamatnak, a Maestro számára csupán funkcionális eszközként szolgált, arra, hogy alkalomadtán bemutassa ötleteit a rendezőknek. Morricone egész életében kézzel írta kottáit, és csak ritkán hagyta el Rómát.
Hamu és Gyémánt / Imre Barnabás
„Komponálva pihenek, nincs szükségem más kikapcsolódásra”
„A zeneszerzés számomra nem munka vagy elfoglaltság, hanem maga az élet forrása. Komponálva pihenek, így nincs szükségem más kikapcsolódásra, mert azt csinálom, amit szeretek."
Ha mégsem a stúdióban töltötte az idejét, akkor szívesen ült le egy sakktábla elé, világklasszis sakkozókkal és amatőrökkel egyaránt szívesen játszott a Mester.
Hamu és Gyémánt / Imre Barnabás
„A jó filmzenére nincs formula”
A szakmáról így vélekedett: „A filmzene mindig egy másik munkának a szolgálatában áll, kiegészíti azt, de mégis másodlagos szerepet játszik. Arra, hogy milyen a jó filmzene, nincs formula. Az adott pillanatban írom a zenét, és ennek következtében a hangulatom befolyásolja. Ha nem vagyok jó hangulatban, mindig megment a profizmus és a technikai tudás."
Egy életművel a háta mögött már nem rangsorolta alkotásait: „Nem tudnék kiemelni néhány kedvencet a szerzeményeim közül. Olyan vagyok, mint egy anya, akinek tíz gyermeke van, nem tudok dönteni, mert mindet egyformán szeretem."
A Mester szerint a sikernek nincs „titka", mindig a maga útját járta: „Soha nem voltak rám hatással más zeneszerzők, egyszerűen a saját ötleteimet dolgoztam ki, nem követtem semmilyen divatot. Véleményem szerint, ha valami aktuálisan nagyon divatos, az máris idejétmúlt."
„Budapesthez robosztus, de nem drámai dallamokat képzelek el”
„Ha Budapesthez mint városhoz kellene filmzenét komponálnom, mindenképpen figyelembe venném a történelemben betöltött szerepét: robusztus, de nem drámai dallamokat képzelek el hozzá."
Morricone számára Budapest kellemes emlékeket idézett, Koltai Lajost – akinek Sorstalanság című filmjéhez ő írta a filmzenét – kiváló művésznek, a magyar fővárost pedig történelmi különlegességnek tartotta.
Hamu és Gyémánt / Imre Barnabás
Ennio Morricone temetését szűk körben tartják.
Szerző: Fogas Krisztina