bong joon-ho

Bong Joon-ho

A Élősködők rendezője mélytengeri lényekről csinál filmet

Bong Joon-ho első animációs filmjére készül.


Bong Joon-hot az Élősködők előtt olyan filmek miatt ismerhette a nyugati közönség, mint az óriásszörnyes A gazdatest, vagy az óriáslényes Okja. Az Oscar-díjas rendező most újra visszatér az olyan filmekhez, amikben különleges lények szerepelnek.

A rendező 2018 óta tervez egy animációs filmet, ami mélytengeri lényekről és azok emberekkel való kapcsolatáról szól, az év elején pedig elkészült a forgatókönyvvel is, így a projekt már csak arra vár, hogy megrendezze.

Arra ugyanakkor várnunk kell még, mivel igencsak elfoglalt. Következő filmje egy Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában játszódó, angol nyelvű film lesz, emellett van egy dél-koreai projektje is, továbbá az HBO Élősködők-sorozatában is aktívan részt vesz.

Addig is, amíg várakozol, ajánljuk figyelmedbe korábbi cikkünket, amiben dél-koreai filmeket, többek közt egy Bong Joon-ho alkotást is ajánlunk a figyelmedbe.

Az Élősködők csak a jéghegy csúcsa: 5 dél-koreai film, amit látnod kell

Veres Szilárd

Bár az akadémia csak idén vett tudomást végre Dél-Korea filmművészetéről, az Élősködőknek adva a legjobb film Oscarját, az ország egészen elképesztő tempóban termelte az instant filmklasszikusokat az elmúlt két évtizedben.


(Forrás: A.V. Club)


A figyelmetekbe ajánljuk