Elon Musk egy sötét zakóban áll.

Elon Muskot a héten leiskolázták űrkutatásból, miután egy harvardi csillagász kijavította a milliárdos tweetjét a 2018 elején pályára állított Tesla Roadsterről.


„Az autóm jelenleg a Mars körül kering" – tweetelte Musk tegnap egy nagyobb eszmecsere részeként.

A harvardi Jonathan McDowell, aki az egyetem Asztrofizikai Központjában dolgozik, azonban nem hagyta annyiban a bejegyzést. A professzor helyesbítette Muskot, azzal kapcsolatban, hogy az autó valójában mi körül kering.

Nos, nem. A Nap körül kering, és időnként áthalad a Mars pályáján. Nem ugyanaz a dolog

– tweetelte McDowell válaszul.

Nehéz megmondani, hogy Musk pontosan miért tette ki ezt a tweetet. Talán egy túlzott leegyszerűsítés volt, amiről azt gondolta, hogy az olvasók jobban megértik, vagy talán csak simán kiengedett egy bejegyzést, amelynek célja egyértelműen a Tesla promotálása volt. Az is elképzelhető, hogy csak trollkodott, ami egy másik gyakori Musk-motívum.

Az űrben repkedő Tesla miatt többen is aggodalmukat fejezték ki, mivel attól tartanak, hogy a verda egyszer csak belecsapódik a Földbe. A tudósok azonban megállapították, hogy mindössze hat százalék az esélye annak, hogy az autó a következő egymillió év során valamelyik bolygónak ütközik, és még ha ez meg is történne, a Tesla valószínűleg elégne, amint újra belép a Föld légkörébe.

Forrás: Futurism

A figyelmetekbe ajánljuk