Egy ember egy kerítést szorongat.

3 orvos is halottnak nyilvánította, mégis felébredt ez a rab

Néhány évvel ezelőtt a spanyol börtönhatóságok meglehetősen zavarba jöttek, miután egy rab – akit három különböző orvos is halottnak nyilvánított – felébredt a hullaházban néhány órával azelőtt, hogy megkezdték volna a boncolását.


A rabot, az akkor 29 éves Gonzalo Montoya Jiménezt 2018. január 7-én a reggeli névsorolvasás során találták meg a cellájában.

Mivel az orvosok nem észleltek életjeleket, halottnak nyilvánították, majd egy órával később egy igazságügyi orvosszakértő megvizsgálta a holttestet, egyetértett az első értékelésekkel, és kiállította a harmadik haláljelentést is.

A szakemberek csak később jöttek rá, hogy porszem került a gépezetbe.

Ekkorra Jiménez már a hullaházban feküdt és a bőrét szike irányvonalakkal jelölték meg a közelgő boncolásra készülve. Ekkor azonban a „holttest” hirtelen megmozdult.

Jiménezt ezt követően egy mentőautóval szállították el egy másik kórházba. Azt, hogy a szóban forgó „álhalál” pontosan hogyan következett be, azt senki sem tudja.

Nem tudok nyilatkozni arról, hogy mi történt a Jogi Orvosi Intézetben, de három szakember is látta a halál klinikai jeleit, így jelenleg még mindig nem világos, hogy pontosan miért történt ez

mondta a spanyol börtönszolgálat szóvivője a médiának.

Egy nappal azelőtt, hogy Jiménezt „holtan" találták, rosszullétre panaszkodott, és bár nem tudni, hogy pontosan mi okozta az állapotát, a tisztviselők leírása szerint a testén a hullamerevség mellett a cianózis – a bőr lilás elszíneződése, amelyet a rossz vérkeringés vagy az oxigénhiány okoz – jelei is látszottak.

A kórházi tisztviselők a spanyol médiának azt mondták, hogy a baleset a katalepszia esete lehetett, amikor a test transzba vagy rohamszerű állapotba kerül, és öntudat- és érzékszervi veszteséget, valamint fizikai merevséget mutat.

Hogy Jiménez pontosan hogyan vált kataleptikussá, nem világos, bár a rab epilepsziás volt, és gyógyszert szedett az állapotára, de a családja szerint a férfi számára nem volt mindig könnyű betartani a gyógyszeres beosztását a zárkában, így ez is közrejátszhatott.

A kórházban 24 órába telt, mire Jiménez az intenzív osztályon visszanyerte eszméletét, és beszélni kezdett. Amikor a „halott ember" magához tért, megkérdezte, láthatja-e a feleségét.

Forrás: Science Alert

A figyelmetekbe ajánljuk