1603 márciusában I. Erzsébet napokon át párnákon ülve töltötte az idejét a Richmond-palotában, miközben udvarának tagjai egyre nagyobb aggodalommal figyelték állapotát. A korabeli beszámolók szerint a királynő visszautasította az ételt, nem tudott aludni, és mindenkitől elzárkózott. John Clapham udvari tisztviselő feljegyzése alapján hat napon át volt ébren, és már a halálát kívánta.
Lynsey Cowlishaw történész a The Conversation oldalán megjelent tanulmányában úgy véli, a királynő viselkedése egész életét meghatározó személyiségjegyére, a kontroll iránti rendkívüli igényére vezethető vissza.
Erzsébet mindössze kétéves volt, amikor apja, VIII. Henrik kivégeztette édesanyját, Boleyn Annát. Gyermekkorát bizonytalanság és udvari intrikák kísérték, később pedig féltestvére, I. Mária uralkodása alatt börtönbe is került.
Ezek az élmények jelentősen formálták személyiségét. Megtanulta óvatosan kezelni kapcsolatait, és uralkodóként is gondosan ügyelt arra, milyen képet alakít ki magáról. Tudatosan építette fel a Szűz Királynő alakját, és soha nem ment férjhez, így hatalmát sem kellett megosztania.
Uralkodása során számos válsággal szembesült, köztük merényletekkel, a spanyol Armada támadásával és politikai összeesküvésekkel. Döntései között rokona, Stuart Mária skót királynő 1587-es kivégeztetése is szerepelt, amelynek emléke egyes beszámolók szerint még halálos ágyán is foglalkoztatta.

Élete végére Erzsébet szinte minden hozzá közel álló embert elveszített. Régi bizalmasa, Robert Dudley 1588-ban, legfontosabb tanácsadója, William Cecil pedig 1598-ban halt meg. Egyik leghűségesebb udvarhölgyének elvesztése 1603 februárjában újabb súlyos csapást jelentett számára.
Amikor Cecil fia, Robert megpróbálta rávenni, hogy feküdjön ágyba, a királynő állítólag felháborodva válaszolt: egy uralkodónak senki sem mondhatja meg, mit csináljon. Végül Nottingham grófja tudta meggyőzni, hogy lepihenjen. Három nappal később, 1603. március 24-én, 69 éves korában meghalt.
Olvasd el ezt is!
