Egy részlet a Disney Encanto című filmjéből.
Disney

Komoly pénzesőre számít a Disney az új animációs filmje miatt

A világ nagy részén ma, illetve csütörtökön mutatják be az Encanto című animációs filmet, és a Disney reményei szerint magas bevételt fog hozni a Kolumbiában játszódó mozi.


Az amerikai óriásvállalat Encanto című animációs filmje a világ legtöbb pontján ma, illetve holnap (többek között Magyarországon is) fog premierezni, a gyártó pedig komoly pénzesőre számít.

A várakozásoknak megfelelően a filmnek az első öt nap alatt 35-40 millió dolláros (11,5-13 milliárd forint) bevételre kellene szert tenni csak az Egyesült Államokban és körülbelül még ugyanennyire számítanak a világ többi részén lévő mozipénztárakból is.

A 20th Century Fox Ron's Gone Wrong című filmje után az Encanto a második animációs film, amely ebben az évben exkluzív mozis megjelenéssel jelentkezik. Az idén bemutatott többi nagyszabású animációs produkció, mint például a Tommy és Jerry vagy a Bébi úr új része, mind hibrid módon debütáltak, azaz a mozikban és a streaming-platformokon egyszerre mutatták be őket.

Az Encanto négy évvel a Disney előző, két Oscar-díjat nyert animációs musicalje, a Coco után érkezik. Az mozi egy kislányról, Mirabelről (Stephanie Beatriz) szól, aki egy hatalmas házban él a családjával együtt. A família tagjai egytől egyig mind varázslatos tehetséggel rendelkeznek; kivéve a kislányt. A film arról szól, hogyan találja meg az utat, ahhoz, hogy beilleszkedjen ebbe a nem mindennapi közösségbe.


Forrás: Deadline

A figyelmetekbe ajánljuk