vékony fekete leggingses zöld toppos nő rózsaszín mérőszalagot tart a dereka köré egy konditeremben méredzkedik

Sokan vagyunk azok, akik a karácsonyi finomságokat egyszerre várják és ódzkodnak is azoktól, hiszen bármennyire is ínycsiklandozóan fest egy ünnepi menü, a kilóknak nem mindig tesz jót. Bekavar a fogyókúrába, keresztül húzza az edzéstervünket, vagy ételérzékenyeket ejt kísértésbe. Megoldásként bemutatunk öt diétás ötletet még a terülj-terülj asztalkám időszaka előtt.


Többnyire a karácsonyi étkezésekkor nem a hús vagy a halak jelentenek gondot, hanem a köret, amit ezek mellé fogyasztunk. A zöldségekkel persze nincs gond, ahogy az azokból készülő főételekkel, mint például a töltött káposztával sem. Azonban a krumpli különböző felhasználásai már más „tészta", ahogyan ez utóbbi is, nem beszélve a desszertekről. Az alábbi öt köret azonban kifejezetten diétás, így bárki nyugodtan fogyaszthatja.

1. Gersli

Az árpagyöngy, vagy gersli, remek alternatívája a fehér rizsnek. Alacsony glikémiás indexe, magas fehérje- és rosttartalma nem csak alakbarát, de egészséges is. Fedett lábosban nagyjából 40 perc alatt puhul meg lassú forrásban. Különböző zöldségekkel és intenzív fűszerekkel kiválóan felturbózható.

2. Kuszkusz

A gyömbéres, kurkumás vagy korianderes alaplében készült kuszkuszt is bármilyen zöldséggel lehet variálni, a gránátalma vagy a menta azonban extra ízvilágot kölcsönöz neki. Krumpli, rizs és tészta helyett is tökéletes választás.

3. Sütőtök püré

Itt az ideje, hogy valami egészségesebbre cseréljük a jó öreg krumplipürét. Püré ugyanis szinte bármilyen zöldségből készíthető, legyen az borsó, cukkini, édesburgonya, brokkoli, cékla vagy akár sütőtök is. Amellett, hogy egészséges textúrákról van szó, remekül illenek halak és húsok mellé színes köretként.

4. Zöldségnyárs

Húsok és halak mellé egyaránt passzolnak a zöldséges nyársak, amelyek alufóliában is megsüthetők. Nem is gondolnánk mekkora gasztronómiai csodára képes egy kis kaliforniai paprika, lila hagyma, gomba, néhány koktélparadicsom, egy felkockázott padlizsán és cukkini. Mindez fokhagymával és sóval fűszerezve, valamint olívaolajjal lecsepegtetve kiváló köretet biztosít.

Ha nem szeretnénk nyársat készíteni, ám mégis különleges zöldségköretre vágynánk, süthetünk ki karfiolrózsákat egy kis vajjal, fokhagymával, babérlevéllel és kakukkfűvel megbolondítva, de zellerhasábokat is kisüthetünk a hasábburgonya helyettesítésére. Utóbbit oregánóval, fűszerpaprikával és fokhagymával ízesíthetjük.

5. Cukkini spagetti


Az utóbbi évek legnépszerűbb diétás újítása. Nem kell hozzá más, csak egy kis cukkini, bazsalikom, fokhagyma, némi parmezán, só és bors. A hosszú szálakra reszelt cukkinit főzni sem kell, és ami a legjobb, hogy egyáltalán nem tartalmaz szénhidrátot. Könnyed köret lehet halas ételek mellé.

via Femina.hu

A figyelmetekbe ajánljuk