coca cola szemtét
Túl szép, hogy igaz legyen. És nem is az.

Úgy látszik a Coca-Cola is beáll a sorba, és rászánta magát, hogy konkrét lépéseket is tegyen a környezetért. Ugyan a cég évek óta azt kommunikálja, hogy 2030-ra a palackjaik fele újrahasznosítható lesz, ez inkább egy tessék-lássék lépésnek tűnt. Nem véletlen, hogy a tavalyi felmérések szerint is a cég

nagyjából hárommillió tonna műanyag palackot gyártott, ami percre lebontva körülbelül 200 ezer palacknak felel meg.

Az év elején Beatriz Perez, a Coca-Cola fenntarthatóságért felelős vezetője a dolgot azzal indokolta, hogy amíg a fogyasztók igénylik a környezetszennyező csomagolást, addig nem változtatnak érdemben.

Úgy látszik nagyot fordult azóta a világ, hiszen a vállalat büszkén megosztotta a papírból készült palackjai prototípusát, aminek azért van egy kis szépséghibája. A dán Paboco startuppal közösen fejlesztették ki az üvegeket, amiről meg is osztottak egy videót, ahogyan a gyárban munkálkodnak rajta.

A már említett szépséghibája a dolognak, hogy a külső papírborítást egy műanyag bélés borítja, ami szinte megegyezik az eddigi palackokkal. A Coca-Cola kommunikációja szerint 100% -ban újrahasznosítottak a műanyagok és a felhasználásuk után is újrahasznosítható. Stijn Franssen, a vállalat Kutatás-Fejlesztés csomagolási innovációs menedzsere szerint ezek még csak a kezdeti tervek, és a következő lépés lesz, hogy hogyan szabaduljanak meg a műanyag béléstől. Ha ez sikerül, akkor minél hamarabb piacra szeretnék dobni majd.

A figyelmetekbe ajánljuk