
Mi sem bizonyítja jobban, hogy végérvényesen is megérkezett a nyár, mint az, hogy a MÁV május 21-én újraindította azokat az étkezőkocsikat, amelyek a Balatonra tartó járatok mellett nemzetközi vonalakon – többek között Ausztriába, Németországba, Csehországba és június végétől Horvátországba – is…

Koppenhága nemcsak a kerékpárosbarát szemléletéről és fenntartható megoldásairól ismert, hanem arról is, hogy évről évre igyekszik új módszerekkel ösztönözni a környezettudatos turizmust.
május 14., 2025 ● Turi Dániel
Jutalom jár azoknak, akik vonattal érkeznek ebbe az európai…
Turi Dániel

Lisszabon és Madrid Európa két talán legpezsgőbb, legizgalmasabb fővárosa, de a köztük való közlekedés eddig finoman szólva sem volt egyszerű. Ez azonban hamarosan megváltozhat, a Time Out szerint ugyanis a két város között közvetlen vonatjárat indul majd.
április 19., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Fontos: hamarosan vonat köti össze ezt a két dél-európai…
Hamu és Gyémánt

Ahogy tavaly, úgy idén is több tízezer ingyenes Interrail-bérletet oszt szét az Európai Unió a kontinens fiataljai között. A DiscoverEU program által nyújtott lehetőség által idén 35 762 ingyenes utazásra jogosító irat kerül kiosztásra, amit a tagállamok arányosan kapnak meg, így összesen 784…
április 06., 2025 ● Turi Dániel
Körbeutaznád vonattal Európát? Az EU most 35 ezer ingyenes…
Turi Dániel

Egyre több bejelentés érkezik a világból, ami a vasúti közlekedés fejlesztéséről, a hálózatok terjeszkedéséről és célpontok bővítéséről szól. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a londoni St. Pancras pályaudvar 2030-ig megháromszorozná kapacitását azért, hogy új vonatjáratokat indítson Európa-szerte.
március 31., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Hihetetlen sebesség: a világ 5 leggyorsabb személyszállító…
Hamu és Gyémánt

Az elmúlt években indított több tucatnyi vasúti útvonal megkönnyíti az európai országhatárokat átlépő utazást. Arról például, hogy a londoni St. Pancras pályaudvar 2030-ig megháromszorozná kapacitását annak érdekében, hogy új vonatjáratokat indíthasson Európa-szerte, itt írtunk. Egy koppenhágai…
március 27., 2025 ● Hamu és Gyémánt
2040-ben már metróval utazhatunk Európa nagyvárosai között
Hamu és Gyémánt

A vonatos utazások világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Mi sem mutatja ezt jobban, mint a világ egyik legfényűzőbb, 59 napos vonatútja, ami idén másodjára indul Föld körüli útjára. A kanadai Vancouverben startoló kaland résztvevői 12 országot járhatnak be, mielőtt elérkeznének a…
március 10., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Budapest is az állomások között: újra útnak indul a világot…
Hamu és Gyémánt

A londoni St. Pancras pályaudvar 2030-ig megháromszorozná kapacitását annak érdekében, hogy új vonatjáratokat indíthasson Európa-szerte. Így hamarosan közvetlen vonatjárattal utazhatunk el Londonból olyan városokba, mint Frankfurt és Zürich, írja az Euronews.
február 28., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Mostantól vonattal is eljutunk Londonból ezekbe az európai…
Hamu és Gyémánt

A vonatos utazások az elmúlt években a reneszánszukat élik, elsősorban a környezetkímélő hatásuk és megfizethetőségük miatt. Éppen ezért különösen érdekes, hogy a European Railway Station Index minden évben rangsort készít a kontinens legjobb és legrosszabb vasútállomásairól. Nemrég jelent meg a…
február 10., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Rangsorolták Európa vasútállomásait – Németország…
Hamu és Gyémánt

A legutóbbi, 2022-es évre vonatkozó adatok szerint a vonattal történő utazások során az utazók Európán belül 473 milliárd kilométer tettek meg, ami jól példázza azt, hogy egyre többen és többen választják a kötött pályás közlekedést a repüléssel szemben. Épp ezért nem csoda, hogy gombamód…

Tavaly év végén számoltunk be arról, hogy decemberben megnyitották a francia és a német fővárost összekötő közvetlen vonatjáratot. A jelek szerint a vonal azóta annyira népszerű lett az utazók körében, hogy egy újabb járatot hoznának létre a két ország között.
február 01., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Nemsokára közvetlen vonatjárat kötheti össze ezt a két…
Hamu és Gyémánt
