Rebecca Naden - WPA Pool / Getty Images
július 15., 2025  ●  Kultúra
Hamu és Gyémánt

156 évig fennálló királyi tradícióval hagy fel III. Károly király

III. Károly király újabb jelét adta annak, hogy uralkodását a takarékosság és a modernizáció jegyében képzeli el: 2027 után ugyanis nem üzemel tovább a brit királyi vonat, aminek a fenntartása milliókba kerül az adófizető briteknek – írja a Marie Claire.

A több mint másfél évszázados múltra visszatekintő királyi vonat – amelyet még Viktória királynő rendelt meg 1869-ben – hosszú ideje komoly viták tárgyát képezi a brit közvéleményben. Az uralkodóház éves kimutatásaiból ugyanis kiderül, hogy a jármű fenntartása cseppet sem gazdaságos, miközben III. Károly ígéretet tett arra, hogy mindenhol csökkenti a Windsor-ház kiadásait.

A portál beszámolója szerint 2023 januárjában III. Károly egyetlen utazása több mint 31 ezer fontos, egy későbbi út pedig 52 ezer fontos költséggel járt. Tehát mindössze kettő út összesen 40 millió forintba került az adófizetőknek.

Vilmos herceg – aki apjánál valamelyest jobban igyekszik elkerülni a felesleges pénzszórást – utoljára 2021-ben használta a vonatot. A döntés mögött elsősorban gazdasági szempontok állnak: a karbantartás és a korszerűsítés túlzott költségei mellett az is közrejátszott, hogy a vonat kihasználtsága rendkívül alacsony volt

A jövő felé kell tekintenünk, nem ragadhatunk a múltban

 – idézi a portál a király személyes kincstárnokát, James Chalmers-t.

Ahogyan a királyi háztartás számos területe alkalmazkodott a mai világhoz, úgy jött el az ideje annak is, hogy méltó búcsút vegyünk a királyi vonattól.

Fotó: Peter Byrne - WPA Pool/Getty Images

II. Erzsébet királynő – aki a királyi jachttól, a Britanniától is nehezen vált meg – előszeretettel használta ezt a közlekedési eszközt, amely nemcsak kényelmet, de kiemelt biztonságot is biztosított számára. Olyannyira, hogy egy alkalommal Meghan Markle-t is a vonaton látta vendégül. A mostani döntéssel azonban egy újabb, szimbolikus korszak zárul le a brit monarchia történetében.

Nyitókép: III. Károly a királyi vonat mellett / Rebecca Naden - WPA Pool / Getty Images

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök