
Kicsivel több mint 31 ezer forintért lehet igénybe venni a 12 hónapra szóló előfizetéses szolgáltatást, amivel a rendszeresen repülővel utazók rengeteget spórolhatnak.
március 28., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Olcsó éves bérletet jelentett be a Ryanair – mutatjuk a…
Hamu és Gyémánt

Budapesten tartotta meg a nyári szezont érintő tájékoztatóját a Ryanair. Az eseményen a cég igazgatója Magyarországgal kapcsolatos terveit részletezte, kiemelve, hogy hálásak hazánknak a légitársaságokra kivetett adók eltörléséért. A nyári menetrend értelmében már 68 desztinációra lehet majd…
március 15., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Heti 640 járatra bővítette kapacitását Budapestről a Ryanair
Hamu és Gyémánt

A Ryanair legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a túl magas repülőtéri költségek miatt több járatot és több százezer férőhelyet is törölt bizonyos útvonalain. Ezzel párhuzamosan viszont máshova tudta csoportosítani a felszabadult kapacitásait, így idén nyáron már 7 olyan városba is el…
március 12., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Ryanair: 7 olyan városba is eljuthatunk a nyáron, ahol 10…
Hamu és Gyémánt

Gyökeres változások előtt áll a Ryanair: nem elég, hogy szigorítottak a kézipoggyászokra vonatkozó szabályozásaikon, 2025-től több, rendkívül népszerű európai országban is csökkentik a jelenlétüket. A fapados légitársaság többek között Spanyolországban, Olaszországban, Németországban és Dániában is…
február 22., 2025 ● Turi Dániel
Számtalan járatot törölt 2025-ben a Ryanair – íme a lista!
Turi Dániel

Bár a folyadékot a biztonsági átvilágítást követően, a repülőtér vámmentes részén vásárolta az utas, a földi személyzet ennek ellenére megbüntette. De vajon miért?
február 21., 2025 ● Hamu és Gyémánt
24 ezer forintos büntetést fizetett a Ryanairnek egyetlen…
Hamu és Gyémánt

A fapados légitársaságok olcsó jegyárai első látásra vonzónak tűnnek, ám az utóbbi időben egyre több helyen találkozhatunk a poggyászokat érintő, kifejezetten magas extra díjakkal. Ahogy arról mi is beszámoltunk, mind a Wizz Air, mind pedig a Ryanair szigorított a poggyászszabályokon, s ha mindez…

Dánia kétségtelenül az egyik legnépszerűbb skandináv úti cél, amit jól bizonyít az is, hogy az ország évente nagyjából 25-30 millió turistát fogad. Könnyen lehet azonban, hogy ez a szám idén jóval alacsonyabb lesz, a Ryanair ugyanis bejelentette: márciustól két, rendkívül népszerű dán városból is…

Korábban már megírtuk, milyen rejtett költségei lehetnek egy-egy olcsó repülőjegynek. Most annak jártunk utána, hogy a népszerű légitársaság, a Ryanair pontosan milyen új szigorításokat vezet be a közeljövőben.
február 04., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Fontos változások a Ryanair szabályzatában: ezekre figyelj…
Hamu és Gyémánt

Az olcsó repülőjegyek fölött érzett örömet gyakran árnyékolja be az a tény, hogy a légitársaságok sok esetben rejtett költségeket is felszámolnak. Ezek közül az egyik leggyakoribb a különböző méretű poggyászokért felszámított extra ár, amit egyre több társaság vezet be és ami akár meg is…
január 06., 2025 ● Turi Dániel
Szomorú trend a légitársaságoknál: egymás után szigorítanak…
Turi Dániel

A cég vezérigazgatója arra készül, hogy jövő év májusától teljesen kivezetik a papíralapú beszállókártyákat a Ryanair gépein.

A Ryanair nem először kerül be a hírekbe a meredek áremelései miatt, most pedig nagyon úgy tűnik, hogy hamarosan a kézipoggyászokat is csak drágábban tudjuk majd magunkkal vinni. A változás elsősorban a nagyobb bőröndökre vonatkozik, a felháborodást viszont az okozza, hogy azokat az utasokat is…
október 09., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Ismét többet kell fizetnünk a Ryanair járatain, az utasok…
Hamu és Gyémánt
