család laptop

A járvány hatására hirtelen a megszokottnál is sokkal több időt töltöttünk a digitális térben.


A megnövekedett és sokkal fókuszáltabb online jelenlét hatására a gyerekek digitális készségei gyorsabban fejlődnek, ami a lehetőségeken túl rengeteg veszélyt is rejt magában.

„Továbbra is arra buzdítjuk a szülőket, hogy ne hanyagolják el a digitális ismeretek fejlesztését, sem maguk, sem pedig gyermekeik esetében. Nem lehet elégszer hangsúlyozni a tudatosság fontosságát, ugyanis ez az egyetlen, amivel a bizonytalanság ellenére is felkészültek lehetünk"

– mondja Koren Balázs, digitális oktatási szakértő, matematikatanár.

A megkérdezett szülők 22 százaléka nem foglalkozik a digitális veszélyek, a biztonságos internetezés kérdésével – mutatott rá az Ipsos KidComm tavaly év végén készült, a 8-17 éves gyerekek médiahasználati szokásait vizsgáló szindikált kutatása. Ugyan ez az arány a tavaszi távoktatás hatására jelentősen javulhatott, azonban továbbra sem biztosított, hogy mindenkihez eljutnak a kellő információk az új tanév kezdetén.

„A digitális veszélyek ellen úgy lehet a legjobban védekezni, ha a szülő-gyerek viszonyt stabilan, erősen tartjuk. Tehát megvan a kellő bizalom, hogy a gyerek kérdezni merjen az anyukájától vagy apukájától. Ennek az az alapja, hogy a szülő önmagával is jóban legyen, tehát önazonosan viselkedjen, így sokkal könnyebb a gyermeke felé is biztonságot sugárzó, kiegyensúlyozott szülőt képviselnie"

– tette hozzá Fülöp Hajnalka digitális andragógus, internetbiztonsági oktató.

laptop iskolat\u00e1ska

unsplash.com/Matt Ragland

„Fontos a folyamatos tájékozódás a témában, és jó ha van legalább egy vagy két megbízható csatornánk erre, lehet ez akár egy olyan civil szervezet, aminek ez áll a tevékenységének fő fókuszában, vagy egy digitális szülőséget támogató hírportál. Az is egy nehézség, hogy sok esetben offline szülőként online gyerekeket kell nevelni. De kellő nyitottsággal, tanulásra való hajnaldósággal ez könnyen áthidalható"

– mondta Fülöp Hajnalka a Tudatos Digitális Szülő Programalapítója.

Az online oktatás vitathatatlan pozitívuma, hogy lehetőséget ad a digitális készségek fejlődésére és még nagyobb figyelem hárul a fiatalok online tudatosságára és biztonságára, ennek stabil alapjait pedig szülő és gyermek őszinte kommunikációja teremtheti meg.

„Sajnos azzal a ténnyel nem tudjuk felvenni a harcot, hogy az online térben számos olyan tartalom is van, amivel nem szeretnénk, ha gyermekeink valaha találkoznának. Érthető módon komoly fejtörést okoz a szülők számára az online biztonság és adatvédelem kérdése. A tiltás helyett a személyes hangvételben, a nyitott beszélgetésekben hiszek. Ezért indítottuk el a TudatosNet videósorozatot, ami a szülők és a gyerekek számára is érthetően, praktikusan magyarázza el a digitális világ veszélyeit, vagy például az adatvédelem kérdéseit, a csevegőalkalmazások megfelelő használatát. A videók közös megnézése segíthet belevágni a témáról szóló beszélgetésekbe"

– tette hozzá Koren Balázs a Hipersuli részéről.

A figyelmetekbe ajánljuk