Összevarrt pár ruhaanyagot, majd meghódította az Instagramot

Összevarrt pár ruhaanyagot, majd meghódította az Instagramot

A divat sok irányból megközelíthető az arra érdeklődők számára – pont ezért nem is olyan furcsa, ha egy-egy irányzat olykor visszatér és újból sikert arat. Ez lehet egy bizonyos szín, egy forma vagy akár a foltvarrás is.


Utóbbihoz szükséges készségeket sajátított el Asata Maise is, aki gyakorlatilag összevarrt foltokból állította össze kollekcióját – tudhatjuk meg a Vogue beszámolójából.

Az amerikai lány két évvel ezelőtt dobta piacra első termékeit, amiket egyre többen fedeznek fel és vásárolnak meg. Így nem is csoda, hogy Maise Instagram-oldalának követőtábora már 10 ezer fő felett van. Kollekciójának darabjai között találunk ruhákat, blézereket, sapkákat, de legjobb népszerűségnek egyértelműen táskái örvendenek.

A dizájner alapvetően Etsy-n és eBay-en szerzi be darabjaihoz a vintage ruhaanyagokat, ám ha ezeken a platformokon nem talál megfelelőt, akkor a helyi szövetboltba jár inspirációért és természetesen alapanyagokért.

„Ez tükrözi azt, amiben hiszek és mit csinálok" – nyilatkozta Maise azzal kapcsolatban, hogy miért az egykor már használt anyagok újrahasznosítása mellett döntött.

A figyelmetekbe ajánljuk