Szerző: Németh Ágnes
2019-ben járunk, a francia Millesima borkereskedés szervezte sajtóutazáson; a világ egyik leggazdagabb családjának képviselője, Philippe de Rothschild áll előttem, kezet fogunk, kedélyesen csevegünk Budapestről, amelyről szép emlékeket őriz, a dunai hajókirándulás előnyeit ecseteli, majd továbblép szerb kollégámhoz, és természetesen Belgrádról is van egy-két szava. Fél órával később kis társaságunk asztalhoz ül, a menükártyát megfordítva pedig az összes szükséges hashtaget megtaláljuk, ha posztolni volna kedvünk. Egyik útitársam tavaly is járt itt, s elárulja, hogy tavaly szigorúan tilos volt fotózni is, az Instagramra posztolás akkor még elképzelhetetlen volt – most pedig már a menükártyán erre bátorítanak. Valami itt nagyon megváltozott…
A legkisebb Rothschild
Bordeaux-ban egymást érik a chateau-k
A bevezetőben említett vacsora a Rothschild család legújabb birtokán, a Château Clerc Milonban volt. A birtok ügyvezető igazgatója, Jean-Emmanuel Danjoy minden részletbe beavatott minket, például a derítéshez használt tojásfehérje mennyiségéről is beszélt. (Míg korábban egy hordóhoz akár öt tojásfehérjét is felhasználtak, ma már kevesebb mint kettővel megoldják, és állítja, hogy jóval elegánsabb lesz a végeredmény.)
Az amerikai tapasztalatokkal is rendelkező szakember ötletes csapatépítést is kieszelt: két parcellát minden évben maguk a dolgozók művelnek meg és dolgoznak fel, a projektben mindenki részt vesz a recepcióstól a könyvelőig. Az 1855-ös klasszifikáció szerint 5. osztályba sorolt csúcsbirtokot 1970-ben vásárolta meg Philippe de Rothschild, a mostani Philippe apja. 1983 óta díszíti táncos pár a birtok főborát, és 2011-ben készült el a modern borászat, amely természetesen minden részletében tökéletes, a Rothschild testvérek ugyanis mindenre odafigyelnek. Nagyszerű borokat kóstoltunk, de elkövették azt a hibát, hogy betettek a sorba egy Mouton Rothschild 2005-ös tételt, amely rétegzettségével, mélységével és végtelen utóízével ellopta a show-t…
Magali & Thibaut és szerelembirtokaik
Másnap a „jobb parton", azaz a Gironde másik oldalán jártunk, Saint-Emilionban, ahol először részt vettünk az Association des Grands Crus Classés de Saint-Emilion kóstolón 48 birtok boraival, majd egy kívülről, azaz nem Bordeauxból érkező birtokossal töltöttük a napunkat. Thibaut Decoster feleségével együtt összesen négy birtok és egy étterem gazdája. Mikor arról kérdeztem, hogy mégis milyen területről érkezett a bor világába, mosolyogva annyit mondott, hogy előtte egyetemista volt. Nos, a további faggatózásra is csak annyi derült ki, hogy családi befektetés a projekt, melynek első állomása a Clos Jacobins volt. (Elég nagy diplomaajándék egy XVII. századra datálható kastély Bordeaux-ban…)
Később megvásárolták a Château La Commanderie-t is, ám rájöttek, hogy a két birtok ahhoz már elég nagy, hogy járművek nélkül tudják művelni, ha viszont vesznek traktort és minden szükséges infrastruktúrát, az nem térül meg a két kisebb területből. Mi a megoldás? Vettek még két birtokot, a Château Candale-t és a Roc de Candale-t, bónuszként pedig a Candale területén egy éttermet is. Ez volt a maga idejében az első étterem egész Bordeaux-ban, amely egy szőlőskert kellős közepén nyitotta meg kapuit. Az étterem fantasztikus fogásokkal kápráztatott minket, s közben Thibaut tovább mesélt a jól körvonalazott koncepciójáról. Határozottan újdonság, hogy címkéin a tulajdonosok kerülnek előtérbe (Magali & Thibaut), és egyedülállóak abban, hogy négy különböző saint-emilion-i terroir borait tudják megmutatni, a borturizmus terén pedig kifejezetten úttörő, amit csinálnak. Van vinotékájuk, épül a tanösvény, és ott a már említett kiváló étterem – pedig, ahogy Thibaut mesélte, Saint-Emilionban nem egyszerű az élet, az új létesítményeket ugyanis nagyon nehezen engedélyezik, és a klasszifikációs rendszerük is bonyolultabbak közé tartozik amelyet ráadásul minden 10 évben felülvizsgálnak. Thibaut-ék láthatóan ügyesen játszanak, a boraik kiválóak, fogunk még hallani róluk.
A Spar-vezér külön mennyországa
Bordeaux-i sorminta
A saint-emilioni kalandozás után visszatértünk a bal partra, Margaux-ba, ahol az Union des Grands Crus en primeur kóstolóval kezdtünk. A borok lenyűgözőek voltak, még az előző napi, bársonyosan puha, merlot-dominanciájú Saint-
Emilionhoz képest is. Margaux a legnemesebb, legkifinomultabb arcát mutatta a 2018-as borokon keresztül, s ez a véleményünk csak erősödött a Château du Tertre-ben tett látogatásunk után.
A meseszép kastélyt a Spar szupermarketlánc és sok más vállalkozás egykori tulajdonosa, Eric Albada Jelgersma vásárolta 1997-ben (miután vett egy másikat, a Château Giscours-t ugyancsak Margaux-ban 1995-ben) azzal a céllal, hogy a szupermarketbizniszből kiszállva egy földi paradicsomban élje le hátralévő éveit. Tavalyi halála után gyermekei viszik tovább a birtokot, akik az év jelentős részében a Château du Tertre-ben laknak. A birtokon az olasz Lorenzo, a borászati vezető vitt minket körbe (a családnak van toszkán birtoka is), aki lenyűgözően mutatta be a borokat és a birtokot. A Tertre Margaux legmagasabb pontján helyezkedik el (ami, tekintve, hogy Bordeaux-ban vagyunk, még mindig elég alacsonyan van), ez a kis szintkülönbség viszont lehetővé teszi, hogy az 52 hektár egy részén biodinamikusan gazdálkodjanak. Azért nem az egészen, mert mint Lorenzo mondja: „Ha maratonfutásra készülsz, nem viszel magaddal dohányzó kollégát, olyat viszel, aki születésétől egészségesen él." Ennek szellemében azokat a parcellákat művelik biodinamikusan, amelyeket ők maguk telepítenek a régi, elöregedett területek helyén, hogy az első pillanattól mindent az ellenőrzésük alatt tarthassanak.
Ami a konvenciókat illeti, azokból a Tertre is levetett párat. Készítenek például egy fehérbort, amelynél a cél egy krémes, telt, sokféle ételhez illő bor volt, s a cél érdekében szentesítettek néhány nem odavaló szőlőfajtát is, a Tertre Blanc ugyanis chardonnay, sauvignon blanc, viognier és gros manseng szőlőfajtákból készül, tájborként kerül forgalomba, és a szándékuk szerint élvezetes, telt, nagyon szép gasztrobor!
Maga a Château Tertre főbor – ahogy Lorenzo mondta, de tényleg –, olyan, mint egy vízfestmény, amelyen minden réteg harmóniában van, kifejezetten margaux-i finomra csiszolt tanninjaival, elegáns, csodálatos. A házasításban (40% cabernet sauvignon, 30% merlot, 16% cabernet franc és szokatlanul sok, 14% petit verdot) a szakember szerint a cabernet sauvignon „felemeli a bort", a petit verdot pedig óvatosan adagolva fűszereket ad hozzá. Valóban, telt, harmonikus, csábítóan gyümölcsös és finoman fűszeres volt a 2018-as Tertre.
Egy mágnás család kandallójánál
A Cos d'Estournel impozáns kastélya
Utolsó nap a Cos d'Estournel-nál vacsoráztunk Saint-Estèphe-ben, azon a pompás birtokon, amelyet egykori tulajdonosa keleti utazásaiból hazatérve orientális stílusban építtetett, és ennek jegyében számtalan elefánttal díszített. A birtoknak magyar vonatkozása is van, a tulajdonos, Michel Reybier tulajdonában van a Hétszőlő birtok Tokajban, az ifjú Reybier, Raphael pedig szinte minden hónapban jár a tokaji birtokon. A château főborásza, Dominique Arrangoïts is sok időt töltött a Hétszőlőnél, kicsit még magyarul is beszél.
A Cos d'Estournel kóstolón már a 2018-as fiatal tétel is hamisítatlanul „saint-estèphe-es" volt, bár az érlelés előtt álló borban még a zúzott meggyes, friss gyümölcsös ízjegyek domináltak (74% cabernet sauvignon, 23% merlot, 2% cabernet franc és 1% petit verdot). Érdekes, hogy náluk a házasítás még a hordós érlelés előtt történik, a hordóba már a házasított bor kerül (jellemzőbb a külön érlelés, és a hordós érlelés végén való házasítás).
A Cos d'Estournel Blanc is bámulatos bor (67% sauvignon blanc és 33% sémillon), és a vacsoránál az is kiderült, hogy óriási érlelési potenciállal bír, a vacsora első fogásánál ugyanis egy 2006-os, tehát 13 éves száraz fehérbort kóstoltunk, hibátlan állapotban volt! Bordeaux ismét bebizonyította, hogy méltó a világhírre.
A cikk teljes terjedelmében a VinCE Magazin 2019. májusi számában jelent meg.
