Fotó: Tim Bish/Unsplash
Elege lett az állatkert gondozóinak, költöznek a káromkodó papagájok
2024-01-29
Fotó: Tim Bish/Unsplash
Igazási internetes szupersztárrá váltak a brit Lincolnshire-i Állatkert afrikai papagájai, miután felkerült a világhálóra egy videó, amelyben megállás nélkül káromkodnak. Bár a nép oda meg vissza van az obszcén módon károgó madarakért, az intézmény gondozói érthetően nem örülnek annyira. A rosszalkodó papagájokat most egy nagyobb madárállományba helyezik át, hátha ragad rájuk valami végre a jó modorból.
Az állatkert még 2020-ban fogadta örökbe az első öt rendbontó papagájt, ám gyorsan úgy döntöttek, hogy eltávolítják a madarakat a nyilvánosság elől, miután obszcén odaszólásaikkal túlzottan elkezdték felhívni magukra a látogatók figyelmét.
Ezt is olvasd el! A nácikat szidta Winston Churchill most 120 éves ara papagája
Az Eric, Tyson, Billy, Jade és Elsie névre keresztelt (jó)madarakat egy nagyobb közösségbe szoktatták ekkor be, ahol úgy tűnt, hogy megtanulnak beilleszkedni a környezetbe. Mire az ötös néhány hónappal később visszakerült eredeti kiállítió helyére, nyelvezetük némileg ugyan javult, káromkodás iránti szeretetüket azonban nem sikerült teljesen kiirtani.
Steve Nichols, a park vezetője szerint:
ha egyszer bekerül egy szó a szókincsükbe, akkor az általában örökre ott marad.
Nemrégiben azonban a park további három afrikai szürkepapagájt fogadott örökbe, de arra kellett rájönniük, hogy ez a csapat ugyanolyan cifrán káromkodik, mint öt társuk. A gondozók emiatt pedig úgy határoztak, hogy hamarosan újra előveszik régi módszerüket, csak most sokkal nagyobb volumenben: a nyolc renitens jószágot egy 100 fős madárcsapatba költöztetik át.
Mindezt abban a reményben, hogy káromkodásuk felhígul a nagy tömegben. Nichols szerint ha a papagájok megtanulják a többiek szókincsét, el kell kezdeniük más hangokat is utánozni, így kevesebb időt szentelnek majd a trágárságokra.
Ez is érdekelhet: A Beyoncét éneklő papagáj letarolta a netet, saját rajongói is vannak
A látogatók káromkodva álldogálnak a ketrec körül, és próbálják rávenni a papagájokat, hogy utánozzák őket
– fejtette ki meglátásait a park vezetője arról, honnan is eredeztethető szerinte valójában az egész különös jelenség.