Szinte már mindent tudunk Diánáról. A róla szóló könyvek, filmek, dokumentumfilmek az életének apró részleteit is kitárgyalták, de azt talán kevesen tudják, hogy mik voltak a hercegné kedvenc ételei.

Darren McGrady szerint, – aki Diána személyes séfje volt a hercegné utolsó négy évében –, az Eggs Suzette volt az az étel, amit a legtöbbször kért. Ha még nem hallottál az Eggs Suzette-ről, semmi vész, ugyanis McGrady tömör magyarázatot adott Lady Di kedvencéről:

Egy sült burgonya, alulra fonnyasztott spenóttal, a tetejére pedig egy buggyantott tojással, egy kis hollandiai szósszal.

Getty Images

Diána is nyilvánvalóan gyakrabban kért bizonyos recepteket, ha azok különösen ízlettek neki és ebben az esetben a Eggs Suzette lett az egyik befutó. De ez a krumplis-tojásos finomság egy másik híres nő kedvence is volt, bár az ő receptje némileg eltért a hercegné által ismertől. Jackie Kennedy elkészítette a saját változatát, amelyben csak burgonyát használt, és Potatoes Suzette-nek nevezte el.

A séf azt is elárulta, hogy wales hercegnéje igen erőteljesen tartózkodott a kagylófélék és a vörös húsok fogyasztásától. Mivel ez sok alapételt kiiktatott repertoárból, McGrady-nek kreatívnak kellett lennie, amikor a fogásokat kellett összeállítania.

Ezért gyakran készített töltött paprikát is neki, de ezek sem átlagos töltött paprikák voltak. McGrady rizzsel, fokhagymával, gombával és cukkinivel töltötte meg a paprikákat, majd a tetejükre mozzarella sajtot és parmezánt reszelt. Végül pedig füstölt paradicsomos-borsos mártással tálalta.

(TheList)