Ansorena
Ha erről a festményről kiderül, hogy eredeti, akár 18 milliárd forintot is érhet
2022-01-02
A festmény új, védett státusza miatt a szakértőknek több ideje maradt a kép tanulmányozására, annak reményében, hogy megállapítsák a valódi szerzőséget, mivel korábban úgy vélték, hogy csupán másolat – írja a Guardianra hivatkozva a RobbReport.
Ansorena
A Töviskoszorú című festmény, mely lehet a barokkmester, Caravaggio műve
A Töviskoronázás címet viselő festmény még 2021 legelején került a címlapokra, miután a madridi Ansorena aukciósház egyik árverésén lekerült a licitálható műtárgyak listájáról, majd kiderült, hogy a spanyol kormány kiviteli tilalmat rendelt el a festménnyel kapcsolatban. Mint utólag kiderült, napokkal az előadás előtt a Prado Múzeum kapcsolatba lépett a spanyolt kulturális minisztériummal, és bizonyítékokat szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy a művet valószínűleg maga a mester festette. Addig a Töviskoronázást a 17. századi festő, José de Ribera műhelyének tulajdonították, aki Caravaggio csodálója volt, és akit olaszul „Lo Spagnoletto" vagyis „a kis spanyol” néven is ismertek.
A Töviskorona jelenleg a madridi IADE tervezőiskola alapítójának, Antonio Pérez de Castrónak, valamint a művész Mercedes Méndez Atard három gyermekének tulajdonában van. A festmény új védett státusza megköveteli tőlük, hogy tájékoztassák a helyi hatóságokat, amennyiben úgy döntenek, hogy eladják a képet, így a kormánynak lehetősége nyílik megvásárolni a művet. Bár a tudósok közötti elemzések várhatóan folytatódnak, a regionális kormányzat megjegyezte:
Az elmúlt hónapokban megjelent információk, valamint a szakértők által végzett vizsgálatok megerősítik azt az elméletet, hogy ez Caravaggio műve.