A fekete könyvtárosnő, aki ellenállt a diszkriminációnak és könyveket mentett

A család úttörői

Da Costa Greene családjában nem ő volt az első, aki úttörőnek számított, édesapja volt ugyanis az első afroamerikai férfi, aki a Harvardon diplomázott. Kapcsolatuk azonban nem volt felhőtlen, mivel a férfi elhagyta a családot – bár feleségétől nem vált el –, majd Szibériába költözött, hogy ott diplomataként dolgozzon. Belle anyja a elkeseredés és a tagadás helyett, úgy döntött, új életet kezd, és lányával együtt megváltoztatták vezetéknevüket.

Princetonról a Morganbe

Da Costa Greene először a New Jersey-i Princeton Egyetem könyvtárában kapott állás, ahol szinte azonnal szembement minden olyan elvárással, amelyet alapesetben egy ilyen pozícióban dolgozó nő elé támasztanánk: nem volt szigorú, nem öltözött decensen, és nem is volt feltétlenül csendes.

„Csak azért, mert könyvtáros vagyok, nem kell úgy öltöznöm" – jelentette ki akkoriban.

Itt, a Pincetonon találkozott a Morgan könyvtár legendás tulajdonosának unokaöcsével, Juniusszal, aki végül 1905-ben mutatta be nagybátyjának. Belle ekkora 26 éves volt, és bár minden valószínűséggel nem fogadták őt túl kedvesen a könyvtárban, mindent megtett azért, hogy lenyűgözze munkáltatóját. Bár csak hét évig, a férfi 1913-ben bekövetkezett haláláig tudtak együtt dolgozni Morgannal, ez idő alatt a nő vezető személyiség lett a könyvtár életében.

Az idős férfi és a fiatal könyvtárosnő között valószínűleg több volt puszta munkakapcsolatnál, ám egymás és a könyvtár iránti tiszteletük végül mindig felülkerekedett.

Könyvtároslegenda

Munkáltatója életének utolsó két évében összesen 900 millió dollárnyi, ritkaságnak számító könyvet szereztek be együtt. Da Costa Greene ezeknek a könyveknek lett védelmezője.

Morgan a halálakor 50.000 dollárt (ami ma mintegy 1,3 millió dollárnak felel meg) hagyott legjobb munkavállalójára, aki egészen nyugdíjazásáig, 1948-ig a könyvtár munkatársa maradt.

Nyugdíjas éveiről nem sokat tudnak az életrajzírók, főleg, hogy Da Costa Greene gyakorlatilag minden iratát és feljegyzését elégette a halálos ágyán. Annyi bizonyos, hogy máig emlegetik sugárzó személyiségét és egyedi stílusát, s világszerte úgy emlékeznek rá, mint a nőre, aki nem engedte, hogy a konvenciók és a diszkrimináció útját állják.