Shutterstock
Nyáron sem lehetetlen: 6 ország 6 városa, ahová augusztusban is olcsón repülhetünk
2023-07-05
Shutterstock
Prága az utóbbi időben egyértelműen a magyarok és az európaiak egyik legnépszerűbb úti célja lett, ami nem véletlen. A cseh főváros Európa egyik ékszerdoboza, amit még a világ legszebb városának is megválasztottak két éve a brit TimeOut magazin szavazásán. Prága páratlan óvárosa, történelme, vendéglátása és kedvező árai miatt kihagyhatatlan úti célnak számít, ráadásul főszezonban sem szállnak el a repülőjegyek árai.
És ha már Csehország: Potom összegért utazhatjuk körbe a nyáron a magyarok egyik kedvenc országát
Bulgária fővárosa nem számít olyan népszerű úti célnak, mint Prága, nem is klasszikus metropoliszról van szó, ezért annyi idő se kell hozzá, mégis megéri meglátogatni.
A belvárosban nagy ortodox katedrálisokkal, szabadtéri könyvpiacokkal, római romokkal és omladozó kommunista műemlékekkel találkozhatunk, ráadásul a város három UNESCO világörökségi helyszínnel is büszkélkedhet. A sztereotípiákkal ellentétben a belvárosban váratlanul elegáns éttermek és kávézók találhatóak, ráadásul az árak láttán se kapunk szívrohamot.
Shutterstock
Nem meglepő, hogy a tengerparti úti célokra már jóval drágábban foglalhatunk szezon közben, de azért még így sem lehetetlen egy-egy jó utat kifogni. A magyarok egyik legnépszerűbb horvát városa, Zára (vagy Zadar) Horvátország egyik legszebb és leglátogatottabb helyszíne.
Shutterstock
Ha intenzívebb útra vágyunk, Berlinben garantáltan nem fogunk csalódni. A német főváros hemzseg a programokban, nem beszélve a történelmi és kultúrális látnivalóiról. Ha pedig a nyaralást az éjszakai élettel is összekötnénk, Berlinnél jobb opciót nem is találhatnánk, hiszen a városban rengeteg vendéglátóhelyet és szórakozóhelyet lehet felfedezni.
Shutterstock
Ha elsőkézből tapasztalnánk meg az olasz életérzést, akkor Olaszország harmadik legnagyobb és Dél-Olaszország legnagyobb városa, Nápoly az egyik legjobb opció. Bár sokak szerint a kaotikus állapotok uralkodnak a városban, ez ne vegye el a kedvünk, mivel Nápoly kultúrája, látnivalói és gasztronómiája kárpótolja még azokat is, akiknek már kényelmetlen az olaszos rendezetlenség.
Érdemes hamar dönteni, mert augusztusban már csak elvétve találkozni ennyire kedvező ajánlatta.
Ez is érdekelhet: Tömeg van, megsülsz, és minden pénzed elköltöd – 5 úti cél, amit nem érdemes nyáron meglátogatni
Shutterstock
Nem egy klasszikus nyári úti cél, tény, mégis: akik egy különleges nyári útban gondolkodnak, azoknak Szkopje és környéke az egyik legjobb és legköltséghatékonyabb választás. Kiváló ételek, természeti csodák, gazdag történelem, mindez megfizethető áron, hiszen Észak-Macedónia még mindig nincs a turisták látókörében – emiatt az emberek sem fognak a nyakunkban lihegni.
Cikkünk nem tartalmazott szponzorált tartalmat, a kiadónk nem értékesít repülőjegyeket.