Egyéb lehetőségek híján, azt asztmás megbetegedésben szenvedő emberek jelenleg nem tehetnek mást, mintsem folyamatosan maguknál hordják inhalálójukat. Úgy tűnik azonban, hogy ez hamarosan megváltozhat az immunterápiás gyógyszerek egyik legújabb osztályának köszönhetően.


Az egyébként ízületi gyulladások, a pikkelysömör és a gyulladásos bélbetegségek kezelésére is használt „jakinibeknek” nevezett gyógyszer gátolják a JAK1 fehérjét. Ez a fehérje alapvető szerepet játszik a szervezet immunválaszában azáltal, hogy aktiválja a citokineket, amelyek aztán gyulladáshoz vezethetnek – olvasható a ScienceAlert cikkében, melyből az is kiderül, hogy az asztma esetében a JAK1 olyan gyulladást okozhat az ezzel a betegséggel küszködő emberek szervezetében, mely akár életveszélyes is lehet.

Emiatt az írországi Trinity Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy a JAK1 gátlásával, milyen fiziológiai változások eredményezhetőek az asztmások között.

Shutterstock

Illusztráció - inhaláló

Kutatásaikból kiderült, hogy a feljebb említett túlzottan intenzív immunválaszt viszonylag nagy hatékonysággal elnyomható, ha a fehérje elszabadulásának útját állják.

Az, hogy a kísérlet a laboratóriumon kívül is megállja a helyét, még nem vizsgálták, de az eddigi eredmények reménnyel kecsegtetnek, hiszen a jelenlegi vizsgálat egy olyan itakonát nevű metaboliton alapul, mely az embereken és állati sejteken egyaránt alkalmazott JAK1-gátló.

Nagy reményeket fűzünk ahhoz, hogy az itakonáton alapuló új gyógyszerek teljesen új terápiás megközelítést jelenthetnek a súlyos asztma kezelésében

– mondta Marah Runtsch immunológus.

A forgalomban lévő jakinibok első generációja még mindig nem tökéletes, de a gyógyszergyártók fokozatosan azt vizsgálják, hogyan lehet a gyógyszert specifikusabbá és hatékonyabbá tenni az olyan állapotok esetében, mint az ízületi gyulladás. Az asztma lehet a következő vizsgált terület.