Nappali kanapéval, komóddal, növénnyel és állólámpával

Miben reménykedhetnek az Airbnb-s lakáskiadók?

Mivel számos európai országban enyhülnek a korlátozások, egyre több, a turizmusban érdekelt reméli, hogy ha magasabb higiéniás és a korábbinál szigorúbb társadalmi-érintkezési előírások mellett is, de folytatni tudja tevékenységét – írja az Euronews hírportál.


A portál a francia Nicolas Vigiert idézi, akinek az ügynöksége 60 Airbnb lakást kezel, úgy látja, lassan élénkül az igény a dél-franciaországi bérlemények iránt. Ám jelentős változás a korábbi üzletmenethez képest, hogy míg a válság előtt az ügyfelek 90–95 százaléka külföldi volt, most a kereslet teljes egészében Franciaországból származik. A belföldi Airbnb foglalásaik Hollandiában és Dániában 80 százalékot, illetve 90 százalékot tesznek ki.

A növekvő belföldi kereslet reményt ad egy iparág számára, amely egyike a világjárvány egyik legnagyobb veszteseinek. „Az Airbnb üzleti tevékenysége súlyos sérülést szenvedett, és az előrejelzések szerint az idei bevétel a 2019-esnek a felét sem éri el" – nyilatkozott a minap meglehetősen borúlátóan Brian Chesky, az Airbnb vezérigazgatója, amikor a múlt héten jelentős létszámcsökkentést jelentett be. A lakásbérlők bizalmának helyreállítására a társaság májusban egy új tisztítási protokollt vezet be a házigazdák számára, amelynek része, hogy a régi és az új vendégek között legalább 24 órának el kell telnie.

A rövid távú lakáskiadásnak ráadásul a korábbinál sokkal nagyobb konkurenciát jelentenek a meglehetősen alacsony kihasználtsággal működő szállodák. A továbbra is nyitva lévő, globális szállodaláncoknál a kihasználtság kevesebb, mint 30 százalék. De számos európai országban épp, hogy eléri a 10 százalékot. A Marriott hotel vezérigazgatója, ArneSorensonszerint a koronavírus-járvány súlyosabb hatással van a szállodabizniszre, mint a szeptember 11-i terrortámadás és a 2009-es pénzügyi válság együttesen.

A figyelmetekbe ajánljuk