óriás cápa
Pinterest/Deviantart

A filmbeli őscápa létezett, 16 méteres volt

Az őscápa című hollywoodi film főszereplője egyáltalán nem kitalált állat.

A Bristoli Egyetem és a Swansea Egyetem kutatói matematikai modellek segítségével határozták meg a rendelkezésre álló őslénymaradványok és mai cápák méretei alapján az óriásfogú cápa (Otodus megalodon) méreteit.

The Meg - Megalodon Shark Beach Attack Scene (2018) Movie Clip

A távirati iroda azt írja, tanulmányuk szerint a mintegy 23 millió éve élt megalodon 16 méteres volt, ebből a feje 4,65 méter, a hátúszója 1,62 méter, a farka pedig 3,85 méter hosszúságú. Mint írták, ez azt jelenti, hogy ha egy felnőtt ember felállt volna a cápa hátára, nagyjából egyforma magas lett volna a hátúszójának hosszával.

Jack Cooper, a Bristoli Egyetem paleontológusa, a tanulmány egyik szerzője elmondta, hogy mindig nagyon érdekelték a cápák, egyetemi évei alatt Dél-Afrikában dolgozott és búvárkodott nagy fehér cápákkal, természetesen úgy, hogy zárt ketrec védte tőlük a víz alatt.

„Éppen a megalodon volt az az állat, ami a paleontológia felé vonzott már hatéves koromtól, és boldoggá tett, hogy később valóban tanulmányozhattam" - idézte a tudóst a The Guardian online kiadása. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az őslény kutatása nem egyszerű feladat, mivel csupán fogai maradtak fenn. A tanulmány a Scientific Reports című folyóiratban jelent meg.


A figyelmetekbe ajánljuk