Elérkezett a VR, amivel Jedik lehetünk
A NextMind új neurális interfész hardvere megengedi, hogy a figyelmünkkel irányítsunk.


2019-ben az Apple piacra dobott egy karórát, a Mudra Bandet, melyet ujjaink mozdulataival, például finom összeérintésükkel irányíthatunk. 2020-tól pedig a NextMind VR szemüvegén keresztül egy olyan világba kerülhetünk, amelyben nézéssel képesek vagyunk megölni valakit, bámulással távolítunk el, vagy robbantunk fel tárgyakat. Mindez úgy lehetséges, hogy a VR szemüveg kiegészítéseként egy, a tarkó tájékára szerelt szalag elektródák segítségével térképezi fel a látókéreg aktivitását.

A NextMind kísérleti jellegű eszközét a 2020-as CES-en mutatták be. Célja, hogy nyomon kövesse az agy idegi jeleit a figyelmi folyamatok, valamint az objektumok irányítása kapcsán. A cég törekvései közé tartozik továbbá egy segítő-technikai út követése, egy olyan világ létrehozása, ahol a neurális eszközök esetleg javíthatják a fizikai bemenetek pontosságát.

Andrew Bosworth, a Facebook VR vezetője úgy látja, hogy a neurális bemeneti technológia három-öt éven belül megjelenik a híres közösségi média felületen, és hordható eszközökkel, például intelligens szemüvegekkel kombinálják majd.

A NextMind tapasztalatok elbűvölőek tudnak lenni. A fejlesztőkészletnek saját oktatóprogramja van, olyan bemutatókat tartalmaz, amelyek Windows és Mac rendszeren is futtathatóak, valamint található rajta egy Steam VR bemutató is, amelyet az Oculus Questen lehet lejátszani USB-C kábellel. A kompakt Bluetooth műanyag korongnak van egy fejpántja, ami leválasztható, egy kis erőfeszítéssel pedig közvetlenül a VR fejhallgató hevederének hátuljára rögzíthető.

A NextMind VR képernyői nagy, finoman villogó területek, amelyekre fókuszálással, vagy bámulással „kattinthatunk". Mindez egy varázslatos trükknek tűnhet, ám az elektródák egyszerű fiziológiai eszközök csupán.

Noha a NextMind fejlesztőkészlete még nem a fogyasztók számára készült, a jövőben még több ilyen technológiával találkozhatunk.

(Forrás: Cnet)


A figyelmetekbe ajánljuk