vlencei kút
Shutterstock

A belépési díj után újabb kérése van Velencének: igyanak a turisták a szökőkutakból

A velencei turistákat arra ösztönzik, hogy hagyják el az egyszer használatos műanyag palackokat, és igyanak inkább a szökőkutakból – az ötlet a helyi önkormányzat érdeme, amivel megpróbálják csökkenteni a környezetszennyezést.

A városvezetők szerint a városban keletkező hulladék 40 százalékáért a turizmus a felelős. Mivel újra a járvány előtti szinten van Velence látogatottsága, a hatóságok igyekeznek jobban korlátozni a tömegturizmus hatását.

A mostani marketingkampány célja pedig az, hogy az évente ide látogató több millió embert arra ösztönözzék, hogy ne vásároljanak vagy hozzanak magukkal műanyag vizes palackokat a városba.

A kampány keretében egy térképet is készítenek arról, hogy Velencében hol vannak ivóvízkutak. Ezekből kiderül, hogy a városban található 126 ivókút mellett még a közeli szigeteken is van további 60 darab – a helyiek szerint ezek ráadásul 100 méterenként helyezkednek el.


Azok számára, akik a kampány elindítása előtt szeretnének hozzáférni egy hasonló térképhez, egy magánprojekt, a Venice Tap Water már elkészítette és közzétette a szigeteken található ivóvízkutak térképét.

A projektet Marco Capovilla helyi üzletember alapította még 2019-ben, hogy ösztönözze a város szökőkútjainak használatát és csökkentse a műanyagszennyezést.

Az új kampány egy újabb kísérlet arra, hogy a velencei turizmus fenntarthatóbb legyen. Az év elején már kitiltották a nagy sétahajókat a velencei lagúnából, de a jövő évtől a városba látogató kirándulóknak belépési díjat kell majd fizetniük, és előre meg kell tervezniük látogatásukat. Erről itt írtunk részletesen


A figyelmetekbe ajánljuk