Útlevél.

Máris megérkezett a világ legerősebb útleveleinek listája, Magyarország ismét előkelő helyen végzett

Megérkezett a világ legerősebb útleveleiről készült lista, amelyen hazánk ezúttal is az élmezőnyben végzett.


A 2024-es évben nem kellett sokat várni a világ legerősebb útleveleinek listájára, a Henley Passport Index – amely a Nemzetközi Légi Szállítási Hatóság (IATA) adatai alapján kifejlesztett referenciaeszköz – havonta frissített rangsora 199 különböző útlevelet és 227 különböző úti célt tartalmaz.

A szakemberek szerint a listából egyértelműen kiderül, hogy egyfajta trendforduló kellős közepén vagyunk, ugyanis továbbra is Japán és Szingapúr áll az első helyen, most azonban 4 európai országgal kell „közösködniük” a dobogó legfelső fokán.

Ez is érdekelhet: Útlevél és jegy nélkül utazott az USA-ba az orosz férfi, ötlete sincs, hogyan csinálta

Bár a rangsor megalapítása óta eltelt 19 évben egyre nőtt a jóléti országok szabad utazási tendenciája, viszont Dr. Christian H. Kaelin, a Henley & Partners elnöke, és az útlevélindex létrehozója szerint az első és az utolsó helyezettek közötti globális mobilitási szakadék egyre szélesedik.

A 2006 és 2024 között 58-ról 111-re nőtt a vízummentesen beutazható úti célok átlagos száma. Az új év kezdetén azonban a rangsor élén álló országok már elképesztően sok, 166-tal több célállomásra utazhatnak vízummentesen, mint Afganisztán, amely a rangsor végén áll, és amellyel 28 országba juthatnak el ily módon

– mondta Kaelin egy nyilatkozatában.

A hazai útlevél szerencsére ismét jól teljesített, ugyanis Magyarország 7. helyen végzett holtversenyben az Amerikai Egyesült Államokkal és Kanadával.

Íme a TOP 10-es lista:

Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Szingapúr, Spanyolország (194 célállomás)

Finnország, Dél-Korea, Svédország (193 célállomás)

Ausztria, Dánia, Írország, Hollandia (192 célállomás)

Belgium, Luxemburg, Norvégia, Portugália, Egyesült Királyság (191 célállomás)

Görögország, Málta, Svájc (190 célállomás)

Ausztrália, Csehország, Új-Zéland, Lengyelország (189 célállomás)

Kanada, Magyarország, Egyesült Államok (188 célállomás)

Észtország, Litvánia (187 célállomás)

Lettország, Szlovákia, Szlovénia (186 célállomás)

Izland (185 célállomás)

A figyelmetekbe ajánljuk